A német szellem történetének tragikusan fennkölt alakja Johann Joachim Winckelmann.
A Goethe-kor klasszikus világlátásának elméleti megalapozója volt, csodálatos debatter, aki  több mint kétszáz évvel a halála után is vitára provokálja a művészettörténet elitjét.
Tragikusan félreértette a görög művészetet, de a tanításaiból egész korszak szelleme táplálkozott, s ha Winckelmann ismerte volna a görög szobrok festett valóságát, akkor a klasszicizmust a tökéletesség, a romanticizmust a teremtő képzelet ideájától fosztotta volna meg. És leírt egy olyan mondatot, melyet ma is minden német kisiskolás Goethe Vándor éji dalának törékenyen szép sorai mellett ismer: a „nemes egyszerűség és csöndes nagyság” költői látomását.
Magányos tudós volt, nagy sikerekre áhítozott. Halálának körülményeit mai napig feltáratlan vagy inkább rejtegetnivaló titok lengi be. Winckelmann homoszexuális volt. Egy alkalommal triesti sétái során késsel leszúrták. Az utókor rablásnak minősíti a tettet, de valószínűbb, hogy homoszexualitása miatt gyilkolták meg.

A zsidó szellem történetének legnagyobb skandalumja és legprovokatívabb könyve Otto Weiniger zseniális remekműve a Nem és jellem.
Hatása és koncepciója világirodalmi rangú, s része a világirodalom ama sodrának, melyet Strindberg és Nietzsche alapított az európai szellem történetében, s melyet Stefan George tett nagykorúvá.
Weininger – bár sokan elmondják vagy dühödten írják ennek ellenkezőjét – nem volt antiszemita. Kitérése a zsidóságból, s keresztényhitre való áttérése outsider-mivoltából fakadt. A szellem embere kívánt lenni, matériamentes és hűvös állandóság, hogy egész lénye a Tan legyen, önmagában is részvétlen filozófia.
Könyve elsősorban az emberi lényeget kutatta. Sokan arra következtetnek, hogy Weininger művelt apja és közönséges, majdnem analfabéta anyja házasságának megtapasztalása miatt a nőt alacsonyabb rendű lénynek tartotta. Aki Weiningerben antiszemitát lát, az Weininger biologizmusát sem értheti máshogy.
Weininger huszonhárom éves korában halt meg. Egy tucat nyelvet beszélt, hatalmas elméleti műveltsége, kellemes íráskészsége a legnagyobbak közé emelhette volna. Közismert rútsága nem lehetett öngyilkosságnak oka.
Sokkal veszélyesebb volt Weininger tanítása az akkori cionista mozgalomra.

„…a cionizmus tagadása a zsidóságnak, amelyben eszméje szerint benne van az egész világon való elterjedtség. A polgár fogalma a zsidó számára teljesen transzcendentális; ezért nem volt soha, a szó voltaképpeni értelmében vett zsidó állam és nem is lehet soha”.
(…)
„A cionizmus tehát zsidótlan dolgot akar. A zsidóknak előbb a zsidóságot le kell győzniük, csak azután lehetnek érettek a cionizmusra”.

Weininger azonban tovább is ment. A zsidóság kollektivizmusát vonta kétségbe társadalmi szempontból. Emelkedése és hatalma dacára is a zsidó mindig másodlagos abban a szellemi és lélektani közegben, amelyre Weininger maga is vágyott.

„Az igazi zsidóban nincs meg az a belső előkelőség, amelynek következménye a saját méltóság és az idegen Én megbecsülése. Nincs zsidó nemesség; s ez annál figyelemre méltóbb, mert hiszen a zsidók évezredek óta csak maguk közt szaporodtak” (…) „Ebben leli továbbá magyarázatát az is, amit zsidó arroganciának nevezünk: a saját Énjük tudatának hiányában és abban az erőszakos szükségérzetben, hogy a személy a saját értékét az embertárs lealacsonyításával fokozza. Mert az igazi zsidónak, úgy mint a nőnek, nincs Énje, tehát nincs önértéke.”

Természetesen az ortodox zsidóság ellen irányította a legerőteljesebb támadását. Míg Weininger távol áll mindenféle antiszemitizmustól, mégis abban a kritikus helyzetben, mikor a zsidóság teljes gazdasági és kulturális hatalomátvétele zajlik az európai nemzetállamok felett, Weininger volt a leghitelesebb támadás a mindent felfalni akaró semitizmus ellen.
A marxizmus csak egyik alternatívája volt a zsidóság hatalomakarásának; maga Marx is hevesen támadta a gazdasági mindenhatóság elvét. Ez Oroszországban bolsevizmusként jelent meg, nyugaton anarchista mozgalmakként és marxista szekták terrorcsoportjaiként rombolt. Bár Marx autonóm etikája legalább annyira semita maradt, amennyire az általa támadott kapitalista oligarchikus rendszer is az volt, Weininger támadása valóban hátbatámadásnak tűnt abban a történelmi pillanatban, mikor a cionizmus, a kapitalizmus és a bolsevizmus minden politikai és szellemi űrt kitöltött.

„A keresztényben büszkeség és alázat, a zsidóban gőg és meghunyászkodás küzdenek; amabban önérzet és töredelem, ebben arrogancia és szolgalelkűség. Azzal, hogy a zsidóból az alázatosság teljesen hiányzik, függ össze az is, hogy a zsidó a kegy eszméjét nem tudja megérteni. Szolgai hajlandóságából fakad heteronom etikája, a tízparancsolat, a világ legerkölcstelenebb törvénykönyve, amely egy hatalmas idegen akaratnak az engedelmes követése fejében, a földön való jóllétet és a világ meghódítását helyezi kilátásba. Jehovához való viszonya, az absztrakt bálványhoz, akitől fél, mint a rabszolga, akinek nevét még kimondani sem meri…”

„A zsidó monoteizmusnak az igazi istenhithez semmi, egyáltalán semmi köze sincs, sőt inkább tagadása ennek, a zsidó istennek a keresztény istennel való homonimitása a keresztény isten leggonoszabb kigúnyolása. A zsidóknál nem tiszta észből származó vallást, inkább vénasszony-hitet találunk, szennyes félelemből fakadót.”

Weininger öngyilkossága mellett számtalan érv szólt, és számtalan dokumentumot sorakoztatnak fel mindezek mellett.
De Weiningernél a nietzschei őrület ugyanúgy póz volt, mint ahogy a Nem és jellem számtalan tézise is akként hatott a kor életfilozófiájában.
Mégis veszélyes útra tért, hiszen rosszul mérte fel az a történelmi pillanatot, amikor a Nem és jellem vaskos filozófiája időzített bombaként robbant. Weininger levelei, a róla feljegyzett beszámolók hamisnak és hamisításoknak tűnnek, s ha valaki weiningeri distanciával nézi a haláláról szóló elméletet, azt érzi, hogy tökéletes bűnténnyel áll szemben, Weininger ugyanúgy lett megrendezett öngyilkosság áldozata, ahogy Spenglert is meggyilkolták a nácik…

Csáth Géza nevét is szemérmesen, már-már rossz lelkiismerettel említi meg az irodalmi közvélemény. Míg József Attila vagy Juhász Gyula esetében az öngyilkosság az életrajz felemelő velejárója, addig a morfinista egykori csodagyerek öngyilkossága a magyar irodalmi tudat fellélegzéseként hat.
A Brenner Józsefként született Csáth igazi csodagyerek volt, művészi alkotóereje sokáig kereste a formát, amelyben megnyilatkozhatik. Az apja zeneszerzőt akar faragni belőle, s Csáth kitűnően hegedül, s Pucciniról írt tanulmánya elsőrangú írás, melyre még Olaszországban is felfigyelnek. Már kamaszként is apró irodalmi sikereket tudhat magáénak, de szakítva az irodalommal és a zenével, festőként akarja megmutatni a már akkor hipochonder szellemét. Tanára azonban kineveti, s alig minősíthetőnek értékeli alkotásait.

Brenner Gézaként a Kosztolányi házhoz rokoni szálakkal kötődve, de a nagykamasz lázadásával és autonóm akarnokságával ráveszi a naiv és ábrándos unokaöccsét a legostobább játékokra a brutális állatgyilkosságoktól az önfelakasztásig.

Nyakig a vérbe és a sárba
dolgoztunk, mint a hentesek,
s a kövér béka elesett.
(…)
Botokkal nyomtuk le a földre,
az egyik vágta, másik ölte,
kivontuk a temető-partra,
ezer porontya megsiratta,
s az alkonyon, a pállott alkonyon
véres szemével visszanézett.

(Kosztolányi Dezső: A rút varangyot véresen megöltük)

Sikeres orvos, igazi szépfiú, akit körberajonganak a nők, elegáns gavallér, kitűnő társalgó, s a századforduló első éveiben már elismert író.
1910 áprilisában egy éjszakai órán mellkasi fájdalom kínozza. Másnap morfiumot fecskendez magába, majd visszaretten tettétől. Házassága után újabb szervi bajok gyötrik, s újból narkotikum után nyúl.
S a fájdalmak ellen már egyedül a morfiumot tartja elégségesnek. Egy év alatt megtízszerezi az adagját.
A környezete még nem gyanakodik, Csáth habzsolja az életet, naplót vezet hódításairól, ő a délvidéki fürdővárosok Don Giovannija.
De a morfium egyre többet követel a lelkéből, s a valamikor elegáns és remek társalkodó züllött és kellemetlen alakká változik.
Rettenetes kinézetéhez rettenetességükben is nagyszerű novellák születnek elkomoruló szellemében,
Mint Georg Trakl szellemét, az övét is megviseli a háború, kényszerképzetek rabja lesz. Elmegyógyintézeti klinikán ápolják, ahol rettenetes kínokon esik át.
Miután megszökik, a feleségét leánygyermekük szeme láttára lövi agyon.
Ezután felvágja az ereit, majd morfiummal megmérgezi magát.
De az öngyilkosságát túléli. Elmeállapotára tekintettel újabb kórházi kezelésekre ítélik.
Szőkéseiben groteszk látványossággá lesz. Férfi korának tavaszán, egy szeptemberi napon hatalmas kínok közt hal meg; önkezével vet véget az életének.
Életének azon évében lesz morfinista, mikor szegény Weininger tragikusan fiatalon meghal, s abban a korban hal meg, mikor az Üdvözítő meghal a keresztfán.
Csáth valódi csodagyerek volt, korának legtehetségesebb novellistája. Művei egyetemes alkotások, rövid, egy évtized alatt elbomló élete csak egy hatalmas irodalmi ígéret maradt.