A romantika reneszánszembere

A Naprendszerben, a kisbolygóöv belső szélén hol előtűnik, hol elveszik egy magányos sziklabolygó, az 1441 Bólyai.
Akiről nevét kapta, ugyanolyan magányos volt korában, csak fia tudta megközelíteni, vagy a matematika néhány specifikumában meghaladni.
Példanélküli sokoldalúsága még a legnagyobb reneszánsz egyéniségekét is felülmúlta, hiszen latinul, ógörögül, románul, héberül, olaszul, franciául, angolul is folyékonyan beszélt és olvasott, de tanulmányozta a szanszkrit, arab és perzsa nyelveket is, s feltehetőleg a szláv nyelvekben is jártasságot szerzett.
Ugyanakkor pedagógusként is elsőrangú volt, a matematika, fizika, kémia, filozófia professzora, a néprajz, állatgyógyászat és agrártudományok oktatója volt, de jelentős elméleti és gyakorlati eredményekkel bírt a zeneelmélet, orvostudomány, erdészet, gyógyszerészet, borászat, állattenyésztés, gyümölcstermesztés tudományában, s kidolgozta ezen tudományok pedagógiáját.
Matematikaelméleti műveit maga adta ki, ugyanakkor kollégium– és iskolaszervezői munkássága is igen jelentős volt.
Pedagógiája nemcsak az elmélet és a gyakorlat harmonikus összekötésén alapult, hanem a testmozgást sohasem engedte háttérbe szorulni az elméleti tudományok javára.
Mérnökként is jelentőset alkotott, hiszen az általa megtervezett és felépített takarékos főző- és fűtőkemence szinte egész Kelet-Magyarországban elterjedt.
Bár a matematikában alkotta a legjelentősebbet, ugyanakkor szépírói tevékenységének köszönhetően az akkor még Magyar Tudós Társasság tagjává választották.
Az axiómák rendszerbe állításának elve tőle származik, ahogyan Cantor előtt jóval felfedezte a halmazelméletet.
A Raabe-féle konvergencia- és divergenciakritérium előtt kidolgozta saját konvergenciaelméletét, mely jóval megelőzte Raabe elméletét, s több tételében meghaladta Gauss és Euler infinitezimális matematikáját is.
Műfordításaiban is korát megelőzőn modern volt, hiszen a magyar nyelvre való átültetések során nem törekedett szó vagy gondolati hűségre, gyakran még az eredeti tartalmat is felülírta.
Elsősorban angolokat és németeket fordított, különösen Alexander Pope, John Milton vagy Friedrich Schiller műveit.
Saját munkáit is magyarul, latinul vagy németül írta, ugyanakkor hatalmas néprajzi és költészetelméleti ismeretei révén jól ismerte a magyaros verselést, zsenialitására és az antik költészetben való jártasságát mi sem bizonyítja jobban, hogy még kilencedik esztendejét be sem töltve bárminemű témáról képes volt latin nyelven és mértékkel verseket rögtönözni.
Sokoldalúságára és ábrázolási képességére jellemző, hogy ugyanebben a korban festészeti tanulmányok mellett színjátszással foglalkozott, később behatóan tanulmányozta Kisfaludy Károly színműveit, de foglalkozott antik és az akkoriban modernnek számító drámaelmélettel is.
Több színdarabjában a retorikai méltósága mellett haladó volt dramaturgiai elveiben, melyet kortársai gyengének vagy erőtlennek minősítettek. Pedig Bólyaiból mi sem hiányzott jobban, mint a romantikus szertelenség; lelkében Pope klasszicista csiszoltsága és Schiller dramaturgiai mértéktartása volt a jellemző.
Ahogy matematikáját is az utókor fedezte fel, úgy drámaművészetét is érdemes volna újra visszaemelni abba a költői magasságba, ahol az megfogant.

Hatalmas életéből nem hiányoztak a vad indulatok és a tragédiák sem.
Erős és keménykötésű ember volt sok protestáns kérlelhetetlenséggel, ugyanakkor vad keservekkel is. Fiával képtelen volt egy házban élni, ugyanakkor elszakadni sem bírt tőle. Hosszú és gazdag levelezést folytattak szétválásuk után.
Nagy szoknyabolond és verekedő hírében állt, ugyanakkor egyéni érdekeiért még meghunyászkodó is tudott lenni. Még az ötvenes évek elején hízelgő poémákat ír a szabadságharcot vérbefojtó Ferenc Józsefhez, ugyanakkor néhány színműve tele van fennkölt nemzeti érzéssel.
Első felesége meghalt, ahogy két lánygyermeke, majd később fiú unokája is. Rideggé vált, lelke megkeményedett, szelleme elsötétült.
Humora nyers és kíméletlen volt, ahogyan az élete is. Még halálában is kétórányi időt hagy örökül azoknak, akik temetésére jöttek, hogy ez a két óra hasznosan teljék az ő temetése helyett.
Testamentumának értelmében, elhalt teste felett csak egy almafa állt ugyanolyan magányosan, ahogy az 1441-es magányos kisbolygó sodródott a Mars felé a Jupitertől eltávolodva…

Két szellemi nomád

A két világháború közti magyar irodalom máig nem méltányolt alakjai a korszak legsikeresebb írói voltak.
Ez a két író Vaszary Gábor és Rejtő Jenő. Közös bennük, hogy kalandorként, majd honjukat vesztett nomádként szelték át az akkori civilizált világot, s mindketten idegenben haltak meg.
Mindkettőjük műveit a Nova Kiadó adta ki és terjesztette, mindkettőjüket az a bizonyos „Müller úr”, Müller Dávid fedezte fel a Novánál, s mindkettőjük óriási példányszámban nevettette a korabeli Magyarországot. Mindkettejük műve több nyelven is megjelenik, bár Vaszary ebben is sikeresebb, hiszen a Monpti közel harminc nyelven olvasható.
Pedig világok választották el egymástól őket.
A Rejtőnél nyolc évvel idősebb Vaszary nagybirtokos családból származott, gazdag és művelt felmenőkkel, klerikális nagyságokkal és művészekke; míg Rejtő (Reich) kispolgári zsidó közegből jött. Vaszary humora mindig elegáns és arisztokratikus, Rejtőé inkább vaskos és nyers.
Vaszary a helyzetkomikum mestere, addig Rejtő a személyiség paródiáját adja.
Vaszary regényei a polgári világ közegét mutatják egy bohém szemén és még inkább szívén keresztül, addig Rejtő kikötők, kocsmák világába vezet, s odaviszi az olvasót, ahova az nem szívesen lépne be. Vaszary szegény fiataljai is minden előkelőséget nélkülöző helyeken laknak, többnyire elhanyagolt bérházak és hotelek olcsó szobáiban, de Vaszary egyik nagy titka, hogy még ebben is tud eleganciát, finomságot, nosztalgikus életörömöt vinni, addig Rejtő hősei verekednek, késelnek, alvilági kocsmák berendezését zúzzák össze. Elhanyagolt, rosszarcú fickók, aki éppen olyan ügyesen bánnak a bokszerrel, ólmosbottal, késsel, mint a puszta öklükkel. Ugyanakkor Rejtő figurái mégsem elvetemült lények, hanem érző emberek, nincs bennük gonoszság. Lecsúszott egzisztenciák, sérült emberek, illúziók és romantikus stílusparódiák.
Vaszary a régi Buda és a régi Párizs mesteri ábrázolója, Rejtő a sivatag, a kaszárnyák és a kikötők különös állatvilágának természetrajzát adja.
Vaszaryról keveset beszél az irodalomtörténet, de elismerőleg szól róla, Rejtőt meg sem említi.
Pintér Jenőnek a század irodalmáról szóló műve szép szavakkal méltatja Vaszary írásművészetét, Rejtő még a lábjegyzetben sem szerepel.
Mindketten színészkednek, mindketten megtanulnak franciául, s mindkettőjüket Franciaország felé vetette a sorsuk.
Vaszary mindenhol otthon volt, Befogadta Párizs, később Németország, míg Rejtő mindenhol otthontalan maradt. Kivetette Olaszország, Franciaország, Spanyolország, s végül Magyarország is. Vaszary egész életén át a kispolgáriság elől menekült, addig Rejtő egy egy olcsó szentimentalizmussal felcicomázott, sohasemvolt alvilágot teremtett magának, melyből a kispolgári lét visszaráncigálja, hogy később megölje. Rejtő vagy Seress életrajza mutatja meg legjobban, hogy a nagypolgárinak álcázott zsidóság ugyanolyan mitologikus és üres kispolgári létforma volt, mint a nemzeti mítoszteremtést sovárgó nácizmus és fasizmus.
Vaszary gazdag és hosszú élete ellentétben áll Rejtő rövid és tragikus életével.
Mindketten származásuk miatt külföldön haltak meg.

Rejtő a család harmadik, legkisebb gyermeke. Testileg fejletlen, vézna és betegségre hajlamos. Iskolai tanulmányai során bukdácsol, egyik évben három tantárgyból is elbuktatják.
Állandó rendbontások kezdeményezője; egy alkalommal tanárát durván megsérti, emiatt kicsapják.
Kamaszkori testi megindulását, kellemetlen külsejét, kisebbrendűségi érzését több klubnál vállalt ökölvívó edzésekkel próbálja feledtetni.
Ugyanakkor színész pályára vágyik, de a színészet is untatja. Mindezek ellenére kitűnően megtanulja a színházi dramaturgia fogásait.
Igazi kellemetlen fráter, de mindezek ellenére szellemes, könnyű kezű író, a szójátékok és a csavaros helyzetek mestere. Mégsem segítenek rajta a kor nagyjai. Karinthy ugyanúgy nem törődik vele,, ahogy Heltai Jenős sem, akitől csak egy ajánlólevelet kapott.
Egyik színésztársát a színpadon leejti, s ezzel véget is ér színész pályafutása.
Berlinbe megy, de ott sem kell a helyi színházaknak.
Ankarától Lyonig bejárja Európát, hol mosogatófiú, máskor napszámos, kikötői segédmunkás, súlyos betegen havat lapátol, majd csavargó lesz, féktelen bohém, aztán megint dokkmunkás, munkakerülő, cirkuszi segédmunkás, végül megverik, lecsukják, kitoloncolják.
Végül belép a légióba, de ott sincs maradása, egy fél mosószappan elfogyasztása után magas láza miatt leszerelik.
Olaszországban folytatja csavargó életét, de innen is kitoloncolják, majd őrültnek tettetve magát indul haza. Triesztben menekült zsidónak álcázza magát, mint aki a közel-keletről tér vissza.
Budapesten a zsidó szerzők által uralt kabaréba is csalással tud bejutni. Karinthy úgy segít rajta, hogy halálhírét kelti. A tréfa sikeres, a többnyire zsidó polgári közönség végre elfogadja Rejtőt.
Müller Dávid adja ki a könyveit, de „Müller úr” elégedetlen vele, oldalak tucatjait húzatja ki vagy íratja át Rejtővel, míg végre Rejtő szakít Müllerrel.
Könyvei népszerűek, bár elsősorban az alsóbb néprétegek olvassák, vagy a zsidó kispolgárság.
Különös anekdota mondja róla, hogy a mandzsettájára írja regényeinek vázlatát, s gyakran néhány kéziratos oldallal fizet a kávéházakban.
A jobboldali sajtó támadja, a polgári intellektüel nem védi meg.
Munkaszolgálatosként az ukrán frontra kerül.
Tragikus alakjának nemcsak szenvedései adnak fennköltséget, hanem az is, hogy egy madzagra kötött zsákot húz maga után, miközben bukdácsol vagy gyakran összerogy. Ebben az ócska zsákban őrzi azt az egyetlen dolgot, mely az élethez köti, könyveit..
Utolsó nagy művét tervezgeti, de már nem tudja lejegyezni.
Petőfi születésének napján, százhúsz évvel később hajnalban hal meg.
Állítólag utolsó szavai ezek voltak:
„Ez az év is jól kezdődött.”

Vaszary Gábor élettörténete az egyik legnagyobb paradoxon.
Csak annyit tudunk róla, hogy izgalmas és kalandos életet élt, de ezekről a kalandokról és izgalmakról igen keveset ismert meg az irodalomtörténet. Talán regényei adhatják meg a választ ezekre a titkokra, de azt sejthetjük, hogy az életének első francia évei sötétek és komorak lehettek, melyekről az író nem szívesen beszél, s ha mégis, akkor ábrándozó fennköltséggel szépíti azokat.

Művészcsaládból jött, egyszerre jártas a színművészetben és a festészetben. Grafikái azok minden egyszerűsége mellett is bravúros jellemábrázolások, saját maga által illusztrált könyveiben szereplő rajzok nemcsak szellemes stílusparódiák, hanem már-már komoly és tipizáló jellemfestések.
Négy hétre indul Párizsba, s majdnem egy évtizedig kint marad.
1932-ben hazatér, s onnantól kezdve sorra írja sikerregényeit. Mindegyik műve széles közönségsiker, s mindegyik tucatnyi nyelven hódít meg öt kontinenst.
A bolsevizmus miatt elhagyja hazáját, és Nyugat-Németországban telepedik le, ahol legnagyobb európai sikereit aratja.
Nyolcvannyolc esztendős korában Luganóban hal meg.

A kommunizmus ideje alatt műveit betiltják, 1986-ban jelenik meg két diákregénye és a Monpti, melyért a kiadó az első kiadás idején megalázón keveset fizetett, összesen kétszáz pengőt.
Míg Rejtő a hatvanas években százezres nagyságrendben fogy, Vaszaryt a hallgatás közönye veszi körül.
Rejtő a munkásság írója lett, Vaszary a megbélyegzett osztályoké.
Ma már kísérletek vannak mindkettejük feltámasztására, de úgy tűnik, hogy Rejtő pesties miliője, alvilági színhelyei, matrózkocsmái, fülledt dokkjai ugyanúgy meghaltak az olvasóközönség számára, mint a virágos budai városrészek polgárias világa, és az olcsó hotelek, a szomorúszemű francia nők Párizsának líraisága sem tér vissza többé.
Talán már olvasóközönség sincs, melynek ez a két megtagadott és kitagadott szellemi konkvisztádor mesélni tudna…