Egy régi mese szerint a sors a legjobbaktól mindent elvesz, hogy ezáltal a sokak üdvözüljenek.
Ma már egyre kevesebben hiszünk e mese tanításának, de mégis Juhász Gyula élete és költészete a legfelemelőbb cáfolata minden óvatoskodó szkepticizmusnak.
.
A legtöbb költőről hordunk magunkban valamiféle emlékképet. Tóth Árpádról még ma is az őszi aranyestek jutnak az eszünkbe, Babitsról a pannon dombok örök harmóniái, Kosztolányiról a szavak selymének szecessziós gazdagsága, Aranyról a késő őszök lombhullása.
Juhász Gyula egész élete áttetsző és megfoghatatlan gomolygás volt, míg élt, a világ alig vett róla tudomást, s ma is csak a névnek kijáró tisztelet tartja meg alakjának szomorú valóságát.
Szerencsétlenségére a legnagyobbak vették körül¸ balján Ady állt, jobbján József Attila, s ez elég volt, hogy mindörökre második maradjon, vagy még annyi sem. Ráadásul neki semmi sem sikerült, mert nem tudott babitsi gőggel mások elé állni, s nem volt benne az a felszabadult vagy inkább elszabadult könnyedség, mely oly vonzóvá tette Kosztolányit. Nem akart oly mély lenni, mint Szabó Lőrinc, olyan prófétai, mint Ady, olyan fennkölt, mint József Attila.
Talán Tóth Árpádhoz hasonlít leginkább, de még a debreceni zseninél is szerencsétlenebb és magányosabb volt.
Úgy látjuk fenséges és tiszta alakját a kortársai közt, mintha Európa leghatalmasabb hegyét Ázsia robosztus óriásai mellé tolnák.
Pedig ő ígérkezett a legnagyobbnak, tehetségesebb volt, mint Babits vagy Kosztolányi, érettebb és kimunkáltabb szellemisége hamarabb érvényesült, mint a Négyesy-kör bármely költőé.
De belül mindvégig megmaradt gyermeteg léleknek, aki talán azért nem merte szabadabb formákkal felcserélni a régi magyar jambikus elégiát és szonettet, mert a formakényszerében nem állt be a felnőtté válás folyamata.
Csecsemőként alig maradt életben, később is alacsony és vézna gyermek volt, akit gúnyoltak iskolatársai. Talán Byron és Poe élete adott ihletet és elszántságot ahhoz, hogy fizikai gyengeségeit bravúros úszóteljesítményekkel feledtesse. Napjában többször is átúszta a Tiszát, ahogy Byron egykor a görög tenger vad árjait, s valószínűleg boldoggá tette a hatalmas víz izmai közt való akaratos küzdelem.
Sokban hasonlított apjára, a végtelenül szomorú Krisztus-arc, a papi pályára való készülés, majd annak elhagyása.
Mint váci novícius, hatalmas sebet kap. Egyik társának kegyetlen homoerotikus ostroma évekre tönkreteszi.
Atyja nyomorékká válik, vérbajtól megzsarolt teste tolókocsiba kényszeríti. Aztán eljön az érettségi napja, és a fiatal diák, akinek már verseit újságok közölték, arra virrad, hogy apja meghal.
Megrettent árvaként kerül Pestre, hogy tanulmányai befejezte után minden hatalmas nyelvi és irodalmi műveltsége ellenére is kisfizetésű, kopott ruházatú és kitaposott cipőjű, sokszor csodált, de még többször megvetett tanár legyen belőle.
Hiába ő a legnagyobbak közt a poéta laureatus, de mégis megmarad – ahogy Várkonyi Nándor jellemezte - poeta unius cantus-nak.
Költészetében nincsenek meredek emelkedők, élete pedig folyamatos süllyedés. Régi igazság, hogy a szépség együtt teremtetett a fájdalommal. Mozart halálos sebekkel írja a klarinétverseny adagióját, Tóth Árpád a Palace-bant és a Rímes furcsa játékot a legsúlyosabb rohamok idején, az öreg és vaksin támolygó Bach a Fúga művészetét, a siket Beethoven az öröm kozmikus ódáját.
Juhász Gyula költészete olyan egyenes, mint a halált jelző egyenes vonal örök kíméletlensége.
Nincsenek életében boldog pillanatok egész élete az eltaszítottság robinzonádja. Fényképein esetlen pózokban álldogál, a kényszerűség kimért mozdulatlanságában. Európa egyik legnagyobb költője, Sárvári Annának mégsem tud egyebet mondani, csak nevét suttogja, miközben az asszony kezét szorongatja.




Nemcsak a nők tartják csúnyának, hanem azok a férfiak is, akik körülvették, kellemetlen és elhanyagolt külsejét, ápolatlanságát és rendetlen öltözékét említik meg. Egyedül testvére, Juhász Endre veszi védelmében, de még a testvéröccse is alig tűnik fel néha-néha az életrajzban.
Körülötte férfiak és nők öngyilkosok lesznek, még Sárvári Anna is csak egy évvel éli túl, s mikor rátalálnak, holtteste mellett ott van Juhász dedikált kötete. Majd Sárvári Anna férje is önkezével vet véget az életének, ahogyan Klima Ilona vagy Kilényi Irma, ahogy csodált pályatársa, József Attila is.

Szegeden született Babitscsal egy évben, 1883-ban abban a hónapban, melyben a megújulás arany harsonái zengnek, s abban a városban, amelyik még nem a Trianon utáni politikai légkörben megizmosodó nagyváros.
Még ma is megvannak a régi utcák az alföldi parasztházakkal, az apró és kispolgári ízlést megőrző, maguk esetlenségét villaként illegető nagyobb házak, amelyek közt felnőtt.
Még csak négy éve hömpölygött le a Tisza a szétdúlt városrészek romjaival.
Mikor a gyermek felcseperedett, tanúja lehetett a régi Szeged eltűnésének, és az új nagyváros születésének.
Alig életképes gyermekként jött a világra, pedig anyja erős és egészséges felvidéki patríciuslány volt, apja pedig törekvő parasztok felkapaszkodó ivadéka.
Apját mégis a súlyos vérbaja teszi tönkre, melyről később Juhász azt gondolta, hogy átöröklődött az ő szervezetére is. Felnőttkori tartózkodása részben ezzel a kényszerképzettel magyarázható.
És az apán váteszként ül első feleségének egy évnyi házasság után bekövetkező halála.

A későbbi költő testi fejlettsége elmarad kortársaiétól, veleszületett rendellenességei miatt rossz tartású, ami miatt társai gnómnak csúfolják. Csendes és halk szavú gyermek, keveset beszél. Ugyanakkor félénk és aggályos természete igen hamar megmutatkozik. Innen eredeztethető, hogy valódi emberi kapcsolatokra való képessége sohasem alakult ki. Félszegségét fokozhatta lányhúga korai halála, valamint egyik kisbarátjának vízbefúlása.
Elemi iskolai tanulmányai során előbb csak jeles, majd később kitűnő. Eztán jönnek a kegyesrendi gimnázium évei. Tanárai nagyhírű professzorok, de a diák hallgatag és elhatalmasodó olvasási szokásainak rabja.
Gyermekkorában unokaöccsével egy nagy ládába szorulnak. A gyermek nem első halálélményeinek mégis ez a legsúlyosabbika. Többet már nem száll be liftbe, és retteg a vonattól.
Vannak barátai, de gyermekségének tavaszán egyetlen könyv, mely kitölti minden szenvedélyét, Edmondo de Amicis  Szív című regénye. Könyvélményei során egyre inkább eltávolodik az emberektől.
Később tanársága idején tanítványaival sem beszélget, órái hosszúra nyúlt monológok, s ha diákjai nem figyelnek rá, elkedvtelenedik, s céltalannak tartja, hogy óráit megtartsa.
Arany nagykőrösi tanársága idején volt ily mértékben érzékeny, de Arany öntudatossága Juhászból teljességgel hiányzott. Juhász nem osztályoz, hanem tanártársainak naplóbejegyzései alapján értékeli növendékeit.

Bár édesanyja szerető rajongása különös és nehézkes pietizmus levegőjével telíti meg a gyermekkorát, telve van akaratos ambíciókkal is. Papnak készül, s gyanítható, hogy anyai akarat dominálhatott ebben a döntésben, ugyanakkor nem alsó papságra vágyik, hanem hős és mártír akar lenni abban az áporodott levegőjű korszakban, amelyben felnő.
Váci novícius korszakában már kényszeres viselkedése is feltűnést kelt. Állandóan ellenőrzi az ajtókat, napjában többször is megvizsgálja azokat. Másrészt a hite egyfajta fanatizmussal telítődik. Felsebzi a testét, bordái közé nyomja a cipőjéből kiszedett szögeket. A stigmatizáltságban kereshetett egyfajta kapcsot akkor, mikor végérvényesen kiszakadt a szülői házból. Aszketizmusa nem volt öncélú, hanem utolsó előtti kísérlete volt, hogy kiszabaduljon a halál és a magány szorításából. De élete újból megtöretett. Szembekerül a papnevelde áhítatos és fegyelmezett szellemével, s mikor homoszexuális társa ostromolni kezdte, megtörten hagyja ott az intézetet. De a halál most sem hagyta magára. Döntésében nemcsak társa közeledése játszott közre, hanem egyik novicius társának váratlan és tragikus halála.
Hazaindul, de a halál továbbra is elkíséri. Pesten még szemtanúja Munkácsy Mihály temetésének.





Mikor visszatér Szegedre, tanulmányi eredménye leromlik, több tantárgyból is bukás fenyegeti. Ezek egyike a poétika. Aztán eljön az érettségi napja. De ez a nap már egy könnyek közt siető árvát lát a szegedi utcákon végigsietni, mert 1902. május 26-án édesatyja meghalt…