Aranylant

Két bátyja még kisgyermekként halt meg, az ábrándos lelkű ifjú ötödik hajtása volt a családnak.
Keresztnevét atyjától nyerte, akinek Benyovszky Móricz volt példaképe.
Atyja maga is irogatott, festett és rajzolt, s támogatója volt az irodalomnak. S anyjától mégannyit tanulhatott, aki adomázó kedvében ékesen szólt mindenféle dologról.
Az ifjú Jókay Móricz csodagyermek volt, már tíz esztendős korában verse jelenhetett meg. De a lassan fiatalemberré serdülő gyermek mégis zárkózott és magányos volt, barátok nem látogatták. Félénkségét mi sem jellemzi jobban, minthogy rettegett a kutyáktól, az akkor a szülővárosában feltűnő szakállas zsidóktól, s kényszerképzetek gyötörték, hogy élve eltemetik. Félt a víztől, sohasem tanult meg rendesen úszni. A ribizlit is csak kimagozva ette, mert rettegett a fulladástól.
Bántotta a disszonancia, ezért jómódú és sikeres ember korában a cselédeket az alapján választott, hogy azoknak mennyire szép a hangjuk.
Születését legendák ölelték körül, anyjának ily’ jóslat lebegett a szíve fölött menyasszony korában, mikor a kerti szieszta idején olvasgatott: „A te vőlegényed mostan vitézkedik, de nem hal meg, hazakerül, hanem azért ez a könyv is megszáll téged: akárhová eldugod, kinő a földből, nagy fa lesz belőle, akinek minden ágán csupa könyv terem majd, mint vadkörtefán a vackor."
Egész lelkületét gyermeki naivitás jellemzi, ennek egyik szép emléke az általa ősszállított babaszótár. De még inkább az a gyermeki személyiségéből megmaradt lelkiség, mely többször majdnem a halálát okozta. Mikor apja meghalt, az ifjú majdnem belepusztult atyja halálába. Csak Eszter nővérének gondos ápolása mentette meg. A világosi fegyverletétel után ismét önkezével akart véget vetni az életének, s korábban, mikor Laborfalvi Rózát anyjának bemutatta, az anyai harag elöl kiszaladt a kertbe, s ott egy bokor mögé bújik kedvesével. S talán halálát az az elkeseredés okozta, melyet a huszonéves feleség kegyetlen és durva bánásmódja mérgezett pusztító végzetté az aggkorú író szívében.
Ifjú korában készült képei egy feltűnően széparcú, merengésre hajlamos fiatalnak mutatják, melyből riadt szempár néz át évszázadokon keresztül.
Betegségre amúgy is hajlamos volt. Pápai évei alatt olyan súlyos beteg, hogy már-már életveszélyesen legyengül a szervezete, s emiatt kedélybeteg is lett. A féltő szeretet Kecskemétre viszi, ebbe az alföldi nagyvárosba, amelynek szellemi élete ekkor kezd kibontakozni. Ott erősödik meg, és saját vallomásai alapján itt érik íróvá.
Írásképe szép és formás betűrengeteg, végtelen áradás, apró és jól formázott szavak hosszú regimentje.
Gyermeki maradt életvitelében is. Korán kelő volt, szigorral nevelték egyfajta pedáns életvitelre egészen kiskorától kezdve, s mindezt megőrizte életének alkonyában is. Mindig kitűnő tanuló volt, első eminens, aki először latinul, görögül és németül tanul meg. Majd később franciául és olaszul is. De sóvárgás élt benne az angol irodalom után, s hogy Walter Scott, majd a későbbiekben Dickens műveit olvashassa, megtanul angolul. Az első regény, melyet a legnagyobb csodálattal olvas, az a felföld nagy írójának műve, az Ivanhoe.
Egész életében megmaradt olyannak, amilyennek a sorsa megteremtette: pedánsnak, kiválónak, jóságosnak, megbocsátónak és türelmesnek. És gyermeki módon hiúnak. Megnevettető anekdota járja róla, mely szerint egy alkalommal visszamondott meghívás után saját bronzból készült mellszobrát küldte el meghívóinak.
Mindezen alig észrevehető életrajzi vonatkozások magyarázzák írói nagyságának alapját és kiteljesedését. Mert a gyermek felnőttként is képzeletének és naivitásának szent és igaz szolgája maradt. Minden téglából új falat álmodott, az életében feltűnő emberekből regényhősöket támasztott, s azokat saját mitológiával vett körül. Alakjaiban nincsenek nyugvópontok vagy meghátrálások. Legyenek azok jók vagy rosszak, töretlen akaratosság munkálkodik bennük, keresik emelkedésük grádicsait, s a bukásukat heroikus akarattal élik meg.
Mindenképpen ez Jókai írásművészetének könnyű titka és megejtő varázsa.