Abban a korban élt, mikor a magyar föld leginkább a magyar zseni temetőjévé vált.
Az utókor pedig a magyar zseni hagyatékát a magyargyűlölet kriptájába zárta úgy, hogy még exhumálni se lehessen a maradékát. Ezek közé tartozik a mai napig a negyvenegy évesen elhalt Obernyik Károly, akinek egész életét sorsának szörnyei marcangolták.
Katona, Czakó, Tompa és Török Gyula fajtájába tartozott, mogorva és megközelíthetetlen szelleme rettenetes gyermekkort vonszolt maga után.
Árva volt és szegény, de tehetséges és művelt, így nevelőként tengethette az életét a százezer házitanító országában.
Így jutott el Kölcseyhez, kinek unokaöccsét tanítgatta. Kölcsey azonban hamar meghalt, s a rossznyelvek Obernyiket felelősnek kiáltották ki a költőfejedelem halálában. Obernyik azonban nem menekült el, hanem maradt a család szolgálatában, s mikor Kölcsey Ádám elhal a szabadságharcban, akkor is kitart a család mellett.
Kései életrajzírói Obernyiket azzal vádolják, hogy Kölcsey verseiből is plagizált, hogy haszonélvezője akart lenni a nagy költő hagyatékának.
Szentimrei Jenő odáig megy, hogy Obernyiket azzal vádolja, hogy Kölcsey hagyatékban maradt verseit saját neve alatt adta ki.
A tudományos kutatás máig nem tiszta ezeket a rettenetes vádakat, viszont az tény, hogy Obernyik váratlanul elhagyja Csekét, előbb Pestre, majd Kecskemétre megy, hogy a református kollégium klasszika-filológia professzora legyen.
Míg Jókai Kecskeméten megtelt irodalmi alapanyaggal, s még inkább teremtői indulattal, addig Katona és Obernyik elhallgatott. Mindkettőjükben a hatalmas lángok kihunytak, emberkerülő és mogorva vademberek lettek.
Pedig Obernyik hatalmas sikereket aratott a Főúr és a pór, majd az Örökség című szomorújátékával. Wesselényit és Kölcseyt barátjának tudhatta, majd Petőfihez olyan közel került, hogy Petőfi neki szavalta el egy-egy új költeményét. De a kolera már lesben állt, s Kölcsey Kálmánt elragadta mellőle.
A másik szörnyeteg pedig saját lelki idegensége volt, melyről írta erőteljes tragédiáit. Kitűnő francia nyelvismerete miatt Hugo-t rajongva olvassa, mégis az Hugo-i szenvedély nem fényes nagy lángokat gyújt lelkében, hanem belefeketedik tipikus közép-európai attitűdjébe, melyről legnagyobb műve, a Brankovics György szól.
Irodalmunk egyik legnagyobb társadalmi bírálója volt, s bár képzeletét megzavarták divatok, egész művészete telve van gyanakvással, megvetéssel és tomboló daccal. Nem tud gyermekkorának rettenetes szörnyetegétől megszabadulni. Sérelmeit nem növi ki, hanem azokat akaratlanul is hétfejű sárkánnyá növeszti a lelkében.
Féja Géza szerint saját korának valósága pusztítja el.
Kecskeméten 1855-ben kitör a kolerajárvány. Obernyik Pestre menekül, de a kolera ide is követi, s elpusztítja.
Obernyik így marad négy hatalmas kötetnyi ígéret. Életének zsenialitása alacsony származásának ellenére is kitűnő elméje által mutatja meg önmagát. Jelentékeny nyelvismerete, tanári kvalitásai mellett elvégzi a jogi akadémiát. Kortársai nemcsak becsülik, hanem csodálják is.
Obernyik azonban nem tud hídember lenni. Közép-európaisága korlátolttá teszi, élete és sorsa megközelíthetetlenné, az őt körülvevő nagyságok tartózkodóvá.
A Brankovics György az egyik legnagyobb drámai mű lehetett volna a magyar irodalomban, ha egészséges szellem írja.
Olvasásakor Kleist méreteit érezzük Kleist szerencsétlenségével egyetemben. Brankovics György gyermekei szembekerülnek egymással abban a militáris politikai levegőben, mely önmagában is képes fejedelmeket vagy egész nemzeteket eltűntetni Európa politikai térképéről. De Obernyik a személyes énen keresztül égeti fel közép-európai mítoszát. Nála az egymást keresztező emberi szenvedélyek elpusztítják a családon keresztül hatnak és teljesednek ki egyetemes szellemi nyomorrá.

A mű bemutatóját szerzője nem érhette meg, pedig hatalmas sikert aratott, s néhány évre a szerb nemzetet közelebb hozta a magyarsághoz. Az óriási siker azonban hamar elpárolgott, s még Erkel megzenésítése sem tudta életben tartani ezt a vulkanikus hatalmú őserőt.
A sors különös ereje azonban spirituális végzetszerűséggel sújtotta Obernyik művét. A korszak legnagyobb színésze, Egressy Gábor, aki 1848. március 15-én a Nemzeti Múzeum lépcsőjéről szavalta el Petőfi Nemzeti dalát, 1866. július 30-án Obernyik művének címszerepében a színpadon szélütés következtében hal meg…