Az utókor bohókás leegyszerűsítése szerint egy Darwin nevű majom azt mondta, hogy az ember a majomtól származik.
Minap leejtettem a teám műanyagpalackjának kupakját. Azon vettem észre magam, hogy a két talpam közé szorítom a palackot, hogy fel ne boruljon, s úgy tekerem vissza rá a kupakot.
Egy pillanatra megrémültem.
Aztán rájöttem, hogy butaságot csinálok, hiszen nem az ember származik a majomtól, hanem a majom az embertől. Az irodalomban a tudomány minden cáfolata ellenére is így van.
Érdemes összehasonlítani a majmot és az embert egymással, hogy világosan lássuk, melyik érte el a fejlődés magasabb fokát. Igaz, a majom nem beszél. De az is igaz, hogy a nők esetében ez még kapóra is jöhet. Másrészt a majmok esetében a női hűtlenkedés sem jöhet szóba, de a ruhatáruk évenkénti lecserélése, a fogyókúrák, ékszerek, kihízott fürdőruhák, a szomszéd nyaralási szokásain való bosszúság sem érdemelhet említést. És ha valaki elolvassa Collier Majomfeleség című regényét, látni fogja, hogy a nősténycsimpánz egy férfi kedvéért úgynevezett emberi szokások megtanulására is képes lehet, és Mr Fatigay példáján felbuzdulva akár még menyasszonyunkat is lecserélhetjük egy kedves és tanulékony majomlányra.
Collier könyve természetesen vicc, a valóság pedig groteszk módon fájdalmas.
Ugyanis létezik egy bizonyos szokás, melyet általában szerencsétlen szarkáknak szokás tulajdonítani, az irodalomban nevezzük inkább majomkodásnak. Mert a hétköznapi tolvaj, ha elcsen valamit, csendben marad. A majom pedig visítozik, a mellét veri, fenyegetőzik. Tehát majomkodik.
Hugó Károly, a mára már teljesen és jogosan elfeledett drámaíró, aki a vezérmajmokra jellemző módon mindenkit lenézett és megvetett, ráadásul magyarul is rosszul tudott, arcátlanul lopkodott az európai irodalomból. S bár ez a fölényeskedő úr azt hirdette, hogy jobb lesz, mint a nagy magyar írók és költők, színészekkel fordíttatta helyes magyar nyelvre kellemetlen dadogását. S mikor rájött, hogy Magyarországon nem kell a kutyának sem (a majmokról és az emberekről nem is beszélve), elment külföldre majomkodni. Alakja olybá tűnik, mint Meyerbeer és Hanslick keveréke lenne, aki csak aljas kritikák és idomtalan zenei szörnyetegek kiásására érdemesült.
Nekünk viszont nem kell messzire mennünk, hogy majomkodást, de legalább annak gyanúját lássuk, hiszen itt van Esterházy Péter, akit az érdes nyelvű sajtó plágiummal, azaz majomkodással vádolt. Illetve nem vádolt – hogy egy kertészi szófordulattal éljek -, mert azt megtette Sigfrid Gauch és Josef Haslinger, akik állítólag pert is indítottak a dús fejszőrzetű Esterházy ellen.
De itt van Kertész Imre, aki ugyan nem dús fejszőrzetű, s akiről egy érdes hangú újság azt írta, hogy a saját neve alatt adta elő az 1956-ban disszidált Bán Pál Csacsifogat című darabját. Mikor idehaza kitört a botrány, a direktorok és könyvkiadók egymást majmolva hümmögtek. Kertész is perről beszélt, illetve üzengetett haza, ahogy ezt a külföldre exportált majomkodástól megszoktuk.
Azért is vigyázzunk a majomkodással, mert Szabó Lőrinc híres és szörnyűséges majomkirálya, Szun Vu Kung is milyen csúnyán megjárta a nagy Buddhával. Mert az Istent játszó majomkodók és majomkirályok a szent oszlopok mellé piszkítanak. Így jelzik, hogy itt jártak. És manapság a magyar irodalom szent árkádjai közé, ahol egykor egy Kazinczy, Kölcsey, Ányos, Berzsenyi mondott szent igéket, ma a majmok piszkítanak oda, amit ők természetesen irodalomnak neveznek. És vigyáznunk kell, mert már Weöres Sándor vészjóslón írja meg az embervilág apokalipszisét: „… majomkézben majomfegyver,/
a majmoké a világ.”
Hiszen az én nemzedékem már beleszületett abba a korba, melyben a gonosz keleti boszorkány halála után a gonosz nyugati boszorkánytól való megszabadulás meséjét olvashatta. Igaz, jönnek a szárnyas majmok, akik szolgai alázattal mindenhova odapiszkítanak, s ha kell, bennünket is elragadnak.
Végül ott van Pierre Boulle híres Majmok bolygója című regénye, mely azt mutatja, hogy az emberutáni civilizáció a majmoké. A belőle készült film nemes egyszerűséggel a Földet, Horatius és Petőfi, Liszt Ferenc és Mozart, Munkácsy és Michelangelo Földjét teszi meg a Majmok bolygójának.
Hát ezért rémültem meg én is, ahogy a lábammal közrefogtam az ócska palackot. Hiszen a majom így tanulja a másiktól az eszközökkel való bánása szokását, míg az ember kiönti csészébe, s filozófiát, etikát, moralitást ad a teaivásnak. Ahogy a kínai lányokat tanították évezredekkel ezelőtt a tea filozófiájára.
A modern világ ezt is leegyszerűsíti. Mert a régi kínai asszony ilyenkor megállította a lélek óráját, hogy az ember saját lelkébe tudjon nézni, a saját arcát annak igaz valóját láthassa. És talán meg akarta látni az Istent is, mert az Isten nem a pillanatokban van, hanem az öröklét mozdulatlanságában.
Tehát a piszkítást és a majomkodást hagyjuk meg a majmoknak, s emberi mivoltunkat őrizzük meg azokba az aranyedényekbe, melyekbe egykor egy Pindaros, Horatius, Abelard, Berzsenyi, Heredia vagy épen Babits öntötte szellemének tiszta borát. A bűneinket szégyelljük, az erényeinket pedig oltsuk az új hajtásokba.