A kecskeméti születésű Váczy János is a méltatlanul elfeledett irodalomtörténészek sorsára jutott.
Művei manapság a könyvtárak raktárhelyiségeiben vagy antikváriumok polcain porosodnak, pedig régi nagyjainkról kevés becsesebb emléket őrizhet a literatúra története, mint ennek az elfeledett filológusnak nagyszerű értekezéseit.
A róla szóló megemlékezések is fájón kevesek és szűkszavúak.
Kecskeméten végzi elemi és gimnáziumi tanulmányait, később a fővárosban szerez középiskolai tanári oklevelet. Majd a hatvanadik életévét sem elérve szülővárosában hal meg, itt temetik el. Az utókor mintha szűkkeblűen bánna vele, nevét ma sem őrzi tér vagy utca, iskola vagy szobor, pedig tanár volt a legmélyebb és legtisztább tanáregyéniségek fajtájából.
Szorgalmas és mintaszerű irodalomtudós és nyelvész, stílusa kiegyensúlyozott és a pozitivizmusra jellemző módon tömör. Ugyanakkor árnyalt és gazdag, s megenged magának sok lírai ívű sort és szövegrészt.
Érdeklődése Kazinczy Ferenc koráig, valamint a nemzeti klasszikától a századfordulóig terjed.
Hatalmas energiája és olvasottsága képessé teszik, hogy óriási anyagot gyűjtsön egybe, s abból a legjobb ízléssel válogassa ki a legfontosabb tartalmakat.
Berzsenyiről írt életrajza már érett tudósnak mutatja, melyben ember és kor, költő és megtört romantikus lélek miképpen teremti meg a magyar klasszikai költészet utolsó és leghatalmasabb fellobbanását.
Ezt a korai monográfiáját amennyire emeli szerzőjének nemes vérmérséklete és tudósi nagysága, annyira vissza is húzza a kor gyulais irodalomtörténet-írás kopott és a külföldi mintákat szolgai alázattal követő attitűdje. Művészetének leghatalmasabb ereje Kazinczy és koráról írt, befejezetlenségében is hatalmas műve, mely Váczyt már a századvég egyik legjelentősebb tudósának mutat.
Az utókor azonban nem lát benne mást, mint a szorgalmas tanárt, aki ráadásul tanárként is saját tankönyveinek betűhív visszamondásához ragaszkodik. Talán valóban földhözragadt volt, de az irodalomtudomány a Váczy által feldolgozott négy-öt évtized anyagát használja a mai napig is.
Különösen heves indulatokat és alig megértő elismerést vált ki talán leghatalmasabb vállalkozása, Kazinczy teljes levelezésének kiadása. Váczy huszonegy esztendőn keresztül gyűjti, ellenőrzi, válogatja és bőséges forrásanyaggal támogatja az évenként megjelenő vaskos köteteket. Mire végére ér, huszonegy hatalmas könyv áll előtte közel tizenötezer oldallal.
A kicsinyes kritika lapos és aljas vádakkal támadja, Széchy Károly azt veti szemére a sok szánalmas és ostoba vád mellett, hogy Váczy el sem olvasta Kazinczy levelezésének nagy részét.
1902-ben írt irodalomtörténeti tankönyvét is támadások érik a tanártársaktól, s egykori diákjai sem nyilatkoznak szeretettel róla.
Életének utolsó öt évében még Kazinczyról megemlékezik, de ekkor már a gyermekkorában sokat bántott és öregkorára rengeteget szenvedett Tompa Mihály életét és költészetét dolgozza fel. Ez a legérettebb műve, a lelki azonosulás egyik legszebb emléke irodalmunkban. Váczy megértő szeretettel rajzolja Tompa sanyarú és sokszor megtöretett életét.

Igazi szürke eminenciás lehetett, akiben egyszerre munkált Gyulai szelleme, Beöthy Zsolt históriás szemlélete és a pozitivizmus alapossága.
Váczy nagy erénye Pintér Jenő szerint, hogy adatai és forrásai nem másodkézből valók, hanem saját gyűjtésének érett és gazdag termése, s mivel Váczy adatainak pontosságát sokszor és sok irányból ellenőrizte, ezért az egyik legmegbízhatóbb tudósunk.
Könyvéből maga Babits is tanított fogarasi tanárságának korában.
Hibájául talán azt lehet felróni, hogy a tanár és a tudós különháborút vívott lelke mélyén, és leginkább azt, hogy e két szellemi irány soha nem tudott különbékét kötni nagyszerű szellemében.