Ha valaki megkérdezné tőlem, mit tartok korunk legnagyobb tragédiájának, azt felelném: lassan már hírből sem ismeri a bűn, a bűnbánat fogalmát. „Mi az, hogy én bűnös ember vagyok? Ugyan mégis kinek s mit vétettem?” Mindezt annak kapcsán írom, hogy száz éve, 1917. május 13-án a portugáliai Fatimában Szűz Mária megjelent három kisgyermeknek, a tízéves Santos Lúciának, a kilencéves Marto Ferencnek és a hétéves Marto Jácintának. A gyermekeket az Istenanya három látomásban részesítette.
Maradjunk most az elsőnél. Szűz Mária megmutatta nekik a poklot. Amire sokan legyintenek. Pokol? Mumusnak tartják, amivel ijesztgetik az embereket, pláne a gyermekeket. Pedig egyáltalán nem az. Kik kerülnek oda? Azok, akik halálos bűnben halnak meg. Maga Jézus Krisztus világosan tanította, hogy a kárhozottak az örök kínra mennek. Legnagyobb büntetése a pokolnak, hogy abban az elkárhozott lélek megfosztott nemcsak Istentől, hanem Isten minden ajándékától is. Itt a földön ugyanis az istentelenek is élvezik még Isten ajándékait, mint aminő például az egészség, táplálék, gazdagság, a túlvilágon azonban ebben sem lesz részük.
Vannak, akik azt mondják, hogy az örök pokol ellenkezik Isten jóságával. Ez azonban nem igaz, mivel Isten mindenkinek azt adja, amit választ saját magának. Isten nem tűrheti, hogy a gonoszok ugyanazt a jutalmat kapják, amit a jók. Így nem lenne értelme a jóságnak. A pokol létét Isten legfőbb tulajdonsága, az igazság által vezérelt szeretet követeli meg, ami megjutalmazza a jót és megbünteti a rosszat. (Természetesen Isten megbocsát, de csak akkor, ha bevalljuk bűneinket (megbízásából az Egyház papjának) és igyekszünk, amennyire csak lehet, jóvátennünk azt. Ezt azonban csak itt a földön tehetjük meg, odaát már nem. Isten hosszú ideig tűr, de nem a végtelenségig!)
Elég csak felütnünk mindezek bizonyságául a Szentírást, mégpedig az Újszövetséget! Íme, ennyi helyen tanítja a pokol létezését:
„A fejsze már a fák gyökerére tétetett. Azért minden fa, mely jó gyümölcsöt nem terem, kivágatik és tűzre vettetik. Aki utánam jövendő, erősebb nálamnál, kinek nem vagyok méltó saruit vinni, Ő titeket Szentlélekkel és tűzzel fog keresztelni. Kinek kezében van szórólapátja és megtisztítja szérűjét és összegyűjti búzáját a csűrbe, a ponyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.” (Mt 3, 10-12)
„Én pedig mondom nektek, hogy minden, aki atyafiára haragszik, méltó az ítéletre. Aki pedig mondja atyafiának: raka, méltó a főtörvényszékre; aki pedig mondja: bolond, méltó a gehenna tüzére.” (Mt 5, 22)
„Ha jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt, és vesd el magadtól; mert jobb neked, hogy egy veszszen el tagjaid közől, mintsem egész tested a gehennára vettessék.” (Mt 5,29)
„Nem minden, a ki mondja nekem: Uram, Uram! megyen be mennyeknek országába, hanem a ki Atyám akaratját cselekszi, ki mennyekben vagyon, az megyen be mennyeknek országába. Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram, Uram! nem a te nevedben jövendöltünk-e? nem a te nevedben űztünk-e ördögöket? nem a te nevedben tettünk-e sok csodákat? És akkor megvallom nekik: Mert soha nem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, kik gonoszságot cselekesztek.” (Mt 7,21-23)
„Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és letelepednek Ábrahámmal és Izsákkal és Jákobbal a mennyek országában; az ország fiai pedig majd kivettetnek a külső sötétségre; ott leszeen sírás és fogak csikorgatása.” (Mt 8, 11. 12.)
„Minden fa, mely nem hoz jó gyümölcsöt, kivágatik és tűzre vettetik.” (Mt 8, 19)
„Bizony mondom nektek, tűrhetőbb sorsa lesz Sodoma és Gomorra földének itélet napján, mint annak a városnak.” (Mt 10,15)
„És ne féljetek azoktól, kik a testet megölhetik, de a lelket meg nem ölhetik; hanem inkább féljetek attól, ki mind a lelket, mind a testet gehennába vesztheti.” (Mt 10, 28.)
„Mondom pedig nektek, hogy sokan eljőnek napkeletről és napnyugatról, és letelepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal a mennyeknek országában; az ország fiai pedig kivettetnek a külső sötétségre, ott leszen sírás és fogak csikorgatása.” (Mt 13, 11-12)
„Tehát valamint összeszedetik a konkoly, a tűzben elégettetik, úgy leszen a világ végezetén. Az ember fia elküldi angyalait, kik az ő országából mind kiszedik a botrányokat és azokat, ki gonoszságot cselekesznek, és tüzes kemenczébe vetik őket. Ott leszen sírás és fogak csikorgatása.” (Mt 13, 40-42.)
„Így lesz a világ végezetén is: kimennek az angyalok, és az igazak közül kiválasztják a gonoszokat, és a tüzes kemencébe vetik őket; ott leszen sírás és fogak csikorgatása.” Mt 13, 49. 50.)
„Jaj e világnak a botrányok miatt. Szükség ugyan, hogy botrányok jöjjenek, mindazonáltal jaj annak az embernek, aki által a botrány jő. Ha pedig kezed vagy lábad megbotránkoztat téged, vágd el azt és vesd el magadtól; jobb neked az életre bemenned bénán vagy sántán, mint két kezed vagy két lábad lévén, az örök tűzre vettetned.” (Mt 18, 7-9.)
„Beméne pedig a király, hogy lássa a letelepülteket és láta ott egy embert, ki nem volt menyegzős ruhába öltözve. És mondá néki: Barátom, hogy jöttél ide be, menyegzős ruhád nem lévén? Az pedig elnémula. Akkor mondá a király a szolgáknak: Megkötözvén kezeit és lábait, vessétek őt a külső sötétségre; ott leszeen sírás és fogak csikorgatása.” (Mt 22, 11. 13.)
„Eljő ama szolgának ura az napon, melyen nem reményli, és azon órában, melyet nem tud; és elszakasztja őt, és részét a képmutatókkal adja ki; ott leszen sírás és fogak csikorgatása.” (Mt 24,50-51)
„És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre; ott leszen sírás és fogak csikorgatása.” (Mt 25, 30)
„Mikor pedig eljő az ember fia az ő fölségében, és vele mind az angyalok: akkor ő fölségének királyi székébe ül; és összegyüjtetnek eléje minden nemzetek, és elválasztja őket egymástól, mint a pásztor elválasztja a juhokat a bakoktól. És a juhokat jobbjára állítja, a bakokat pedig balkéz felől. Akkor majd így szól a király azoknak, kik jobbja felől lesznek: Jőjetek, Atyámnak áldottai! bírjátok a világ kezdetétől nektek készített országot.” (Mt 25, 31-34)
„Akkor így szól majd azoknak is, kik balfelől lesznek: Távozzatok tőlem, átkozottak az örök tűzre.” (Mt 25,31-34; 25,41)
„És ha a kezed megbotránkoztat téged, vágd el azt; jobb neked csonkán az életre bemenned, mindkét kezed lévén, a gehennába jutnod, a kiolthatatlan tűzre, hol az ő férgük meg nem hal és tűzök el nem alszik. És ha lábad megbotránkoztat téged, vágd el azt; jobb neked csonkán az életre bemenned, mint két lábad lévén, a gehenna kiolthatatlan tüzére vettetned, hol az ő férgök meg nem hal és tűzök el nem alszik. Hogy ha szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt; jobb neked egy szemmel az Isten országába bemenned, mint két szemed lévén a gehenna tüzére vettetned, hol az ő férgök meg nem hal és tűzök el nem alszik.” (Mk 9, 43-47)
„A ki hiszen, és megkereszteltetik, üdvözűl; a ki pedig nem hiszen, elkárhozik.” (Mk 16,16)
„Mondom pedig nektek: hogy Sodomának az napon tűrhetőbb sorsa lesz, mint annak a városnak. Jaj neked, Korozain! jaj neked, Betszaida! mert ha Tírusban és Szídonban történtek volna a csodák, melyek bennetek történtek, régen szőrzsákban és hamuban ülve tartottak volna bűnbánatot. De Tírusnak és Szídonnak tűrhetőbb is leszen sorsa itéletkor, mint nektek. És te, Kafarnaum! te égig felmagasztalt, a pokolig sülyesztetel.” (Lk 10,12-15)
„Mikor már felkelt a családatya, és bezárja az ajtót, és ti kívül állva zörgetni kezdtek az ajtón, mondván Uram! nyisd ki nekünk; ő majd felelvén mondani fogja nektek: Nem tudom, honnét valók vagytok. Akkor aztán mondogatjátok: Előtted ettünk és ittunk, és a mi utcáinkon tanítottál. Ő pedig azt mondja nektek: Nem ismerlek titeket, honnét valók vagytok; félre tőlem mindnyájan, ti gonosztevők! Ott lészen sírás és fogak csikorgatása, mikor látni fogjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákobot és mind a prófétákat az Isten országában, magatokat pedig kitaszítva belőle. És jőnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és letelepednek az Isten országában. És íme az utolsók elsőkké lesznek, és az elsők utolsókká. Azon nap jövének némely farizeusok, mondván: Menj el és távozzál innét; mert Heródes meg akar téged ölni. És mondá nekik: Eredjetek és mondjátok meg annak a rókának: Íme én ördögöket űzök és gyógyítok ma és holnap, és harmadnap bevégzem. Mindazáltal még ma, holnap és a következő napon járnom kell; mert nem veszhet el a próféta Jeruzsálemen kívül. Jeruzsálem, Jeruzsálem! mely megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, kik hozzád küldetnek, hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint a madár az ő fiait szárnyai alá, és nem akartad! Íme pusztán hagyatik nektek a ti házatok. Mondom pedig nektek, hogy nem láttok engem, mígnem eljő az idő, mikor azt mondjátok: Áldott, ki az Úr nevében jő.” (Lk 13, 25-35)
„Kérdé pedig őt egyvalaki: Uram! kevesen vannak-e, kik üdvözűlnek? Ő pedig mondá neki: Törekedjetek bemenni a szoros kapun; mert mondom nektek: Sokan kivánnak majd bemenni, és nem mehetnek. Midőn pedig bemegyen a családatya, és bezárja az ajtót, ti kinn állván az ajtón, zörgetni kezdtek, mondván: Uram! nyisd meg nekünk. És felelvén, mondja majd nektek: Nem ismerlek titeket, honnétvalók vagytok. Akkor kezditek mondani: Teelőtted ettünk és ittunk, és a mi utczáinkon tanítottál. De ő azt mondja nektek: Nem ismerlek titeket, honnétvalók vagytok? távozzatok tőlem mindnyájan gonosztevők! Ott leszen sírás és fogak csikorgatása, midőn látni fogjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákobot és mind a prófétákat az Isten országában, ti pedig kizárattok belőle.” (Lk 13,23-28)
„Jaj nektek, kik megteltetek, mert éhezni fogtok. Jaj nektek, kik most nevettek, mert majd keseregtek és sírtok.” (Lk 6,25)
„Akkor így szól majd azoknak, kik balfelől lesznek: Távozzatok tőlem átkozottak az örök tűzre, mely készíttetett az ördögnek és az ő angyalainak.” (Lk 15, 41)
„Lőn pedig, hogy meghala a koldus és az angyalok által Ábrahám kebelébe viteték. Meghala pedig a gazdag is és a pokolba eltemetteték. Fölemelvén pedig szemeit, midőn a kínokban vala, látá Ábrahámot távolról és Lázárt az ő kebelében; és kiáltozván mondá: Atyám Ábrahám! Könyörülj rajtam és küld el Lázárt, hogy vízbe mártván ujja hegyét, enyhítse meg az én nyelvemet, mert gyötörtetem e lángban.” (Lk 16, 22-24)
„Jeruzsálem leányai, ne sírjatok én rajtam, hanem sírjatok magatokon és fiaitokon. Mert íme eljönnek a napok, melyekben majd azt mondják: Boldogok a magtalanok és a méhek, melyek nem szültek és az emlők, melyek nem szoptattak. Akkor kezdik mondani a hegyeknek: szakadjatok ránk és a halmoknak: Borítsatok el minket! Mert ha zöldellő fán ezt mívelik, a szárazzal mi fog történni?” (Lk 23, 28-31)
„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők, aki én bennem marad, és én őbenne, az sok gyümölcsöt terem, mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. Aki énbennem nem marad, kivettetik, mint a szőlővessző és elszárad, és összeszedvén azt, tűzre vetik és elég.” (Jn 15, 5-6)
„Amaz ellenségeimet pedig, kik nem akarták, hogy én rajtok uralkodjam, hozzátok ide, és öljétek meg előttem.” (Lk 19,27)
„Azután Jézus a templomban találá őt, és mondá neki: Ime meggyógyúltál, már ne vétkezzél, nehogy valami roszabb történjék rajtad.” (Jn 5,14)
„És eléjőnek, kik jót cselekedtek, az élet föltámadására; a kik pedig gonoszt cselekedtek, az itélet föltámadására.” (Jn 5,29)
„Ha ki énbennem nem marad, kivettetik, mint a szőllővessző, és elszárad; és összeszedvén azt, tűzre vetik, és elég.” (Jn 15,6)
„Majd az Úr Jézus megjelenik az égből, hatalmának angyalaival tűz lángjában s bosszút áll azokon, akik nem ismerik az Istent s nem engedelmeskednek Urunk, Jézus Krisztus evangéliumának. Ezeket a kárhozatban örök büntetéssel sújtja az Úr színe és hatalmának dicsősége, amikor eljő azon a napon, hogy megdicsőíttessék a szenteiben és megcsodáltassék mindazokban, akik hittek.” (Tessz 2, 1, 7-10)
„Amennyire dicsőítette önmagát és gyönyörűségben volt, annyi gyötrelmet és gyászt adjatok neki. Ezért egy napon jönnek reá a csapások, halál, gyász és éhség, és tűz fogja megégetni; mert erős az Isten, aki őt megítéli.” (Jel 18, 7. 8.)
„Hárfások és zenészek és fuvolások szózata és harsona nem hangzik fel többé benned; és semmiféle művészet mestere sem találtatik többé benned, és malom zörgése nem hallatszik többé benned; és lámpavilág nem fénylik többé benned, és vőlegénynek és menyasszonynak szava nem hangzik fel többé benned.” (Jel 18, 22. 23)
„És megfogaték a vadállat és vele együtt a hamis próféta, ki a jeleket cselekedte, melyekkel elcsábította azokat, kik fölvették a vadállat bélyegét, és akik imádták annak képét. Elevenen vetették e kettő a kénkővel égő tüzes tóba. És gyötörtetni fognak éjjel-nappal mindörökkön örökké. És ki nem volt beírva az élet könyvébe, a tűznek tavába vettetett.” (Jel 19, 20, 20.10, 15)
„És tűz szálla alá le Istentől az égből és megemészté őket; és az ördög, aki őket elcsábította, a tüzes és kénköves tóba vetteték, ahol a vadállat és az álpróféta gyötörtetik éjjel-nappal örökkön-örökké.” (Jel 20, 9. 10)
„És az alvilág és a halál a tüzes tóba vetettének; ez a második halál. És aki nem találtatott beírva az élet könyvébe, a tüzes tóba vetteték.” (Jel 20, 14. 15)
„A gyáváknak pedig és a hitetleneknek és elkárhozottaknak és gyilkosoknak és paráznáknak és varázslóknak és bálványimádóknak és minden hazugnak osztályrésze a tűzzel és kénkővel égő tóban leszen; ez a második halál.” (Jel 21, 8)
Mindezek végén még valamit azok figyelmébe, akik félvállról veszik a bűnt. A Szentírás, az egyházatyák, az egyházi tanítóhivatal végzései – mint a keresztény katolikus hit forrásai – egybehangzóan tanítják, hogy egyetlen be nem vallott és jóvá nem tett halálos bűn is a pokolba taszít minket. Ennek bizonyságául a sok közül álljon most itt az alábbi hiteles történet:
„Szent Antonius flórenci érsek irataiban előad egy rettenetes eseményt, amely a XV. század közepe táján az egész észak Itáliát félelemmel töltötte el. Egy előkelő származású ifjú életének 17. évében szerencsétlenségére eltagadott a gyónásban egy halálos bűnt s ilyen állapotban járult a szent áldozáshoz. Minthogy pedig az ilyen szentségtörés bevallása mindig nehezebb, halogatta azt napról napra, hétről-hétre, hónapról-hónapra. Lelki furdalásaitól kínozva ahelyett, hogy egyenesen bevallotta volna a szerencsétlenséget, bűnbánati cselekményekben keresett megnyugvást. De hiába. Miután semmi sem használt, végül kolostorba lépett. „Ott legalább mindent be fogok vallani” – mondta magában –, „és jóváteszem szörnyű hibámat.” Azonban vesztére a kolostor elöljárói, akik őt ismerték, mint istenfélő fiút fogadták, aminek folytán az álszégyen még inkább növekedett benne. Így halasztgatta a beismerést későbbre. Egy, két, három év is eltelt ily szomorú állapotban. Az ifjú sohasem merte bevallani bűnét. Végre betegségbe esett, amely alkalmul szolgálhatott a feladat megkönnyítésére. Akkor azt mondta magában: „Most mindent bevallok s halálom előtt általános gyónást végzek.” De akkor is ahelyett, hogy őszintén és egyenesen kimondotta volna fajtalan tettét, úgy kicsavarta a dolgot, hogy a pap semmit sem értett meg. Azt remélte az ifjú, hogy másnap erőt vesz magán, azonban elvesztette eszméletét és meghalt. A rend tagjai nem tudtak a szomorú valóról, nagy tisztelettel voltak az elhunyt iránt. Testét ünnepélyesen átvitték a kolostor templomába, ahol a karban másnapig ki volt terítve, mert akkor kellett érte gyászistentiszteletet tartani. Néhány pillanattal a szertartás megkezdése előtt egy szerzetes, akinek harangoznia kellett az isteni tiszteletre, maga előtt látta a halottat tüzes bilincsekben, és a halott személye is olyan volt, mintha égne. A megrémült szerzetes térdre esett, szemei a rémes látványra meredtek. Ekkor az elkárhozott így szólt hozzá: „ne imádkozzatok értem, örök időkre pokolra vagyok ítélve.” Aztán elmondotta álszégyenének és szentségtörésének szomorú történetét. Midőn eltűnt, a templomban kiállhatatlan bűzt hagyott, amely szétáradt az egész kolostorban annak megerősítéséül, amit a szerzetes látott és hallott. Az elöljárók, mihelyt tudomásukra jutott az eset, azonnal megparancsolták, hogy a testet vigyék ki, mint olyan emberét, aki nem méltó arra, hogy keresztény módon temessék el.”
(Schouppe Ferenc SJ: A pokol. Ismertetés a szentek életéből és a világi történetből vett események alapján. Fordította: Jankovics Sándor. 3. kiadás. Rozsnyó, 1941. Sajó-Vidék könyvkiadóvállalat.16-17. old.)
Elég tehát egyetlen halálos bűn is az örök kárhozathoz. Amint a mindennapi életben is elég egyetlen félrebicsaklás is egy tragédiához.. „Kisfiam, ne játszadozzál a tűzzel, mert leéghet a ház!” Hányszor hallhattuk gyermekkorunkban! Vagy még régebben hányszor elmondták az alábbi népi bölcsességet:
Egy szög miatt a patkó elveszett.
A patkó miatt a ló elveszett.
A ló miatt a lovas elveszett.
A lovas miatt a csata elveszett.
A csata miatt az ország elveszett.
Máskor verd be jól a patkószeget!
Igen, az istentelenségek annyira eluralkodtak már száz éve, hogy az Istenanya megelégelte és jelezte, mi minden várható, ha ez így marad. Fatima száz éves üzenete talán soha sem volt időszerűbb, mint ma. Tartsunk bűnbánatot. Vajon mikor döbbenünk rá végre?
|
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
