 | | | 2024. november 24. vasárnap,
Emma napja. Kalendárium | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Akik életüket az Istennek s a hazának szentelik |   | 
Gondolatok
tanévkezdéskor
Mindig eltűnődöm
tanévkezdéskor. Vajon gyermekeink tudják-e, milyen a nagybetűs Élet? Nem, nem
az arasznyi földi életre gondolok, hanem arra, ami utána jön. Kinek hol,
persze. A pokolban, a tisztítótűzben vagy a mennyországban.
Sokan nevetnek ezen. Micsoda ásatag fogalmak! Pokol, tisztítótűz,
mennyország. Élvezzük inkább az életet. Együnk belőle nagykanállal!
Eltűnődöm, ismétlem. Vajon őseink mindennapos
áldozatkészségei nélkül hol lennénk mi, Gaia bolyongó palántái? Sőt mit
Gaiának, magának a Teremtőnek ajándékai?
Eszembe jut ilyenkor szűkebb pátriám, Vas vármegye (igen,
vármegye, nem megye) egyik jeles magyarja, boldog Batthyány-Strattmann László
köpcsényi-körmendi hercegorvos. Aki nem elei vagyonfeleslegéből adott bőkezűen,
hanem önnön életének javaiból, élete óráiból annyit, amennyit csak lehetett.
Kiknek? Elsősorban a szegényeknek. Takács Ince ferences barát írta róla:
„[…] voltak kórházai: Köpcsényben és Körmenden, amelyek mellé
Kedves Nővéreket hívott meg ápolókul, akiknek eltartásáról szintén ő
gondoskodott. Segédorvosokat tartott, akikkel együtt orvosi rendelőjében éppúgy
vizsgálta a betegeket, mintha fizették volna ezért; de ő mindenkinél jobban
tudta, hogy a jó Isten a megfizetője. Másnapokon ismét operált hasonló elvektől
vezérelt nejének segédletével.”
(Szeráfi tüzek. Pápa, 1939. Szent Antal kiadása-Keresztény
Nemzeti Nyomdavállalat. 151. old.)
Hol vannak ma az ilyen keresztények, kérdezhetnők? De
olvassuk csak tovább a ferences testvért:
„Például még Kassa vidékéről is fölkeresték. […] Hogy ezen
kívül mit tett a megszorult és pénzzavarban küzdő emberekkel, arról Köpcsény és
Körmend vidéke himnuszokat zengedezhetne. Körmend közelében az egyik gazda
váltót írt alá, amely majdnem családja pusztulását okozta. A jólelkű ember
szüksége a herceg fülébe jutott, aki házi káplánja révén körülbelül ezer pengőt
fizetett ki helyette, hogy a szegény embernek a vagyonkája dobra ne kerüljön.
Ilyen 1000 pengősök csöppentek szegény iparosok, tanítók stb. zsebébe, akik azt
a bátorságot vették maguknak, hogy a herceghez folyamodtak.”
(U., ott, 151-152. old.)
Boldog Batthyány-Strattmann élettörténete tehát rávilágít
arra, hogy messze nem a pénz a csúcsérték! A Szaharában hiába is lennének
valakinek dollármilliárdjai, ha nem lenne egy pohár ivóvize.
Korunk magyar művészettörténész polihisztor-asszonya, Prokopp
Mária vallja:
„[...] beleszülettem egy csodálatos családba, amelyet,
generációk óta – az apai és az anyai részről egyaránt – „a szellem napvilága
ragyog be”. Anyagi dolgokról, problémákról alig hallottam a gyermekkoromban,
pedig az 1950-es években, amikor a kommunista diktatúra igyekezett lefejezni a
hazai értelmiséget, a szüleim nemigen jutottak munkához... A pénz nálunk sosem
volt téma. Még az 1950-es évek elején sem, amikor Édesapámat, dr. Prokopp Gyula
járásbírót, négy gyermek édesapját, fiatalon elbocsátották az állásából, mivel
nem volt hajlandó az országot irányító kommunista párt utasítására igaztalan
ítéletet hozni. S a „Párt” évekig megakadályozta még a fizikai munkavállalásait
is. Pénzkereset éveken át nem volt a családunkban... Alkalmi munka
csurrant-csöppent, mint például szénkéreg kimérés. Ez igen életveszélyes volt,
de meg kellett ragadni. Állatokat tartottunk, földet műveltünk. Édesapa örült,
ha lehetőséget kapott fakitermelésre az erdőben... – de nem láncfűrésszel.
1950-ben államosították a földszintes családi házunkat, a lakásunk felét is
leválasztotta a hatóság... Mindemellett boldog gyermekkorunk volt!”
(Mindenki egyformán fontos. Prokopp Mária
művészettörténésszel beszélget Dvorszky Hedvig. Budapest, 2014. Kairosz, 5-6.
old.)
Erre mondja a magyar, hogy tartás. Akik életüket az Istennek
s a hazának szentelik, azoknak – a mennyország örököseinek – ezt aligha kell
magyarázni. Gerinckérdés ez, másképpen fogalmazva. Ha van tartás, azaz ha van
gerinc, nincs az a nyomor, ami ne lenne elviselhető. Hiányában viszont a
viszonylagos jólét közepette is könnyen elvész az emberből az – ember.
Van hát mit tudatosítani – igaz, korántsem csak tanévkezdéskor.
|
| | | | Az íráshoz még nem érkezett hozzászólás. | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
| |  | |
Könyvajánló | | |  | |
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika