Úgy érzem, mintha réten, vagy inkább virágos kertben járnék, s valami édes, bódító illat áradna mindenhonnan. Török szegfűt látok, jó sokat, meg sárga tulipánokat, és rengeteg gyöngyvirágot hűsölni egy öreg fűzfa alatt. Egy nénike fáradt kezével a kerti kutat pumpálja vízért, alatta öntözőkannája; nehéz neki már a teher...
Mellette unokái a döngölt, agyagos földbe néhány lyukat fúrnak, kezükben színes kis gombok. Épp gombfociznak. Hiszen az egyik köztük én vagyok! – kiáltok fel, s hirtelen megindultságot érzek. Vajon mi a célja Istennek, miért láttatja mindezt velem?
* A varázsló csettint ostorával, s hirtelen változik a kép... *
Egy szobában ülök, kezemben szilvalekváros kenyér, tiszta ragacs minden. A néni szelíden dorgál, s megtörli kezem, arcom, majd egy pohár vizet hoz nekem...
Felébredek.
Az álomfoszlányok az enyészeté lesznek, sajnálom is nagyon, mert jólesett, megnyugtatott. Felemelem fejem, újra a szobámban ülök, az elme újra érzékeli a gép zümmögését. Kinyitom a szemem, s kinézek az ablakon. Feltekintek az égre, és kémlelném a Holdat, ha nem takarná felhő éppen. Milyen kár! Azt mondják, a Hold a szerelmeseké, mert megmutatja a szeretőknek a titkos ösvényeket, amelyek az imádottjukhoz vezetnek. Eszembe jut a Clair de Lune. Ekkor a zene felerősödik bennem, még az ereimben is érzem. Ó, de szép! – szakad ki a sóhaj belőlem újra, akárhányszor hallom, élem is át.
És a „katarzis”nem marad el!
Most itt ülök a monitor előtt. Éjjel két óra lassan, szemem kezd észrevétlenül becsukódni. Majd katt-katt, riadok fel ismét, hallom legbelülről az apró hangokat, ahogy agyam egy-egy másodpercre kihagy; így próbálja tudtomra adni, hogy eljött a pillanat, itt az alvás ideje. Én mégis erőt veszek magamon, kortyolok egyet a rég kihűlt zöld teámból, hátha kihúzom még vele néhány percig, bár tudom, hogy minden erőlködésem hiábavaló. A test megköveteli azt, ami jár neki.
Elképzellek!
Te épp, a legszebb álmodat alszod. Két kezed a fejed alatt puha párnán pihen. Oldalt fekszel, most egyik lábad előre felhúzod, a takaró kissé félrecsúszik, s ekkor felfedi tested legapróbb titkait. Én ottfelejtem a tekintetem, és elmosolyodom. Valamitől megrebbensz, mintha megéreznéd, hogy nézlek; ébredezel.
- Kérlek, csukd be a szemem! Tedd rá pilláimra szép ívű, langymeleg kezed, s mondd, hogy te buta, ideje aludni, hisz álmos vagy már! Ekkor én engedelmeskedem neked. De csak ekkor, hogy érezd, fontos vagy nekem. - Szia! Szép álmokat kedvesem!
|
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
