"PUSZTULJUNK, HA A TÖBBIEK IS, BELENYUGSZIK A FAJTÁNK

ABBA, AMIT KÖZÖSEN OSZT KI AZ ÉGI PARANCS.

SŐT, HA MAGUNK, HUNNOK VEZEKELHETNÉNK A VILÁGÉRT,

LENNÉNK MEGVÁLTÓD, BŰN FIA, EMBERISÉG!"

~Janus Pannonius: Az Árvíz (1468)

Ezekkel a szavakkal jelöli ki a látnoki humanista, ámbár magyar költőnk a magyarság vállalt sorsát és küldetését a nemzetek sorában.

Tisztelt Ünneplő Emberek, reményeim szerint Magyar Szívek! A badacsonytomaji fiatalok fóruma nevében ragadom meg a szót, az igét, abból is a magyart, melyet Sir John Bowring, angol költő, műfordító az 1830-as évekbe így jellemez: „A magyar nyelv eredetisége még ennél is csodálatosabb tünemény! Aki megfejti, isteni titkot boncolgat, annak is az első tételét” (Poetry of Magyar) Ezt nem az iskolában mondták el nekem, ahogy mindazt, amiről beszélni fogok, a magam útján járva ismertem meg, abban a szellemben, amit Szőke Lajos radiesztéta szavaival élve így ismertetnék: „MAGYAR vagyok tehát, hogy Lelkemben szabadon megkezdjem a HON-visszafoglalást.”

Ez a Hon egyszerre földi és égi hazám is, melyhez a helyes, alázatos, békés, de valós egyéni és nemzeti önismeret vezet. Bakos Attila, indológus, magyarságkutató így fogalmaz a magyar küldetéstudatról: „Magyarnak lenni cselekvő részvétet jelenet a test börtönébe zárt lélek iránt.” Hogy mindezt 23 évesen, mire alapozva merem kijelenteni egy nemzeti ünnepen, arra legyen válasz minden további szavam és a szavaimban remélhetőleg megelevenedő odaadó, tiszteletteljes alázat.

Ha vesszük a fáradságot és elolvassuk (mondjuk TV vagy facebook vag üres sorozatok helyett) középkori krónikáinkat, vagy elolvassuk azokat a külföldi forrásokat, melyeket, mondjuk Kiszely István, antropológus professzor összegyűjtött két, kétkötetes munkájában, és ennek kapcsán régészeti, művészettörténeti, nyelvi, zenei stb. kutatásokat és forrásokat vizsgálunk egészséges lélekkel és ítélőképességgel, akkor feltehetjük a kérdést magunknak, ahogy én is tettem. Őseinek évszázadokon keresztül identitászavarban nőttek fel, és a róluk tudósító külföldi utazók és történetírók is, hogy nem tudták azt, amit mi ma tanulunk nyelvünkről, eredetéről, őshazánkról származásunkról, összelopkodott műveltségünkről és barbár, civilizálatlan, pogány mivoltunkról? Válaszunkat az 1848-as és reformkori események kapcsán is érdekes tényekkel gazdagíthatjuk.

A magyar történelemhamisítás intézményesített kezdetei a forradalom és szabadságharc leverése után osztrák megbízottakkal és nemzetközi szabadkőműves érdekek által megindítva indultak meg. Az -48-as eseménysor állatorvosi lova lehet az ember 2 alapvető és kizárólagos magatartásformája tekintetében. E két alapvető magatartásforma: a másikért való lét és a másikból való lét. Pap Gábor, művészettörténész és nyelvész kutatásai az egyetemes emberi műveltség művészetében mindenhol kimutatta e kettő valamelyikét az adott összefüggésrendszerből és a magyar népművészet és az azzal egyenes ági rokon őstörténeti leletek határozott hordozói a másikért való lét magatartásformájának és lelki minőségének. Gondoljunk csak népmeséink legkisebb fiújára, aki egyetlen falat kenyerét is odaadja az egérnek, rókának, koldusnak, aki később a harmónia, a királyság, a férfi-női szerelem szentségének helyreállítását segíti, hogy egy nagyon egyszerű példával éljek. A másikból való lét, a Mártrix c, film Smith ügynökének szavaival élve: a vírus nevű organizmus jegyeit képviselő ember, jellemtelenség és érdek húzódik e történelmi szövevény máig élő tragédiája mögött, mely Földanyánkat és a rajta élő testvér lényeket is mind föléli.

Ma, 2020-ban 100 éves Trianon, a Magyar nemzet ellen elkövetett nemzetgyilkossági kísérlet, melynek előkészületei szintén a reformkortól a kiegyezésig tartó időszakban gyökereznek, mely a történelmi élősködő, a civilizáció, a teremtés rendjébe beilleszkedni nem hajlandó emberi-embertelen elem kísérlete a gazdatest, jelen esetben a Magyar küldetéstudatú nemzet keresztre feszítésére. A feltámadás, a magasabb rendű valóság létének bizonyossága fel sem merül a tanítás tagadóinak, a magyarságban átalakuló nemzeti szintre emelkedni képes megváltói szerepkörnek.

Széchenyi István, már ebben az időben látta ennek rémét, mikor Hunnia c. könyvét megírta, de 1834-ben mégsem adja ki. Ebben a már akkor meglátta a Szent Korona országainak egységének bomlasztó erőit, melyeket az ellenünk meghatározott céllal szított nemzetiségiek irredenta mozgalmai jelentettek. A legnagyobb tragédia ebben, az, hogy a magyartalaníts intézményesített központja, a legnagyobb magyar máig tisztázatlan halála utána, az az akadémia lett, melyet 1 évi jövedelméből a magyar nyelv művelésére és ápolására alapított, pontosan ezt az örökséget kihasználva fertőzték nemzetünk emlékezetét, őstörténetét, nyelvét a tudomány politikailag és ideológiailag bitorolt trónusáról.

Az az ember, aki nincs tisztába múltjával, emlékezete elveszik, gyökértelenül lebeg a világba, önmagát és a külvilág mivoltát nem ismerve. Ez a pszichózis az óta megfertőzve, nemzeti kollektív tudattalanunkig ivódott, és hamis identitással állunk most ma itt, azokat az embereket, azt a még élő Magyar nemzetet tisztelve, akik ennek megakadályozásán fáradoztak. Mondjuk, hogy Kossuth, de nem tudjuk, hogy Kossuth hogyan s valójában mitől mentette meg a magyarságot! Attól, hogy a máig szélsőséges eszméket valló és gyakorló szabadkőműves Rothschild családhoz is tartozó, nemzetközi pénzkartell érdekeltségében lévő, magánkézben álló Osztrák Nemzeti Bank bocsásson ki pénzt hitelre Magyarországnak, így hosszú távon adósrabszolgává téve azt a nemzetet, akinek a Birodalom osztrák felébe áramlott ki az a tiszta arany- és ezüstérc fedezet az önfenntartásra máig képes Kárpát-medencéből, amiből fedezve pénzük, nekünk „kölcsön” adtak volna. Így máris világosabb a 12 pontban a Nemzeti Bankot! viselő követelés háttere.

Kölcsey Ferenc Himnusza előtt, nemzetünk szívében más szavak lebegtek: A Boldogasszony Anyánk énekünk igéi. Ezt énekelték a Rákóczi-szabadságharc hazafia és ezt éneklik mai napig csángó- és székelyföldön, úgy, hogy az orrunk alatt, egymást nézegetve, szégyenlősen, vagy zavarunkban inkább nem énekelve látható, és sajnos nem hallható maga-nem-tartásunk piromkodásra igazán ennek tudatában ad okot. Kölcsey Himnuszában olvassuk azt a sort: „Általad nyert szép hazát, Bendegúznak vére..” De ki az a Bendegúz? Ha a kereső lélek ismét kérdez, megadatik a válasz: Atilla királyunk apja, annak az Atillának, aki Raffaello festménye példázatában, megállt Róma falai előtt, és a kép tanúsága szerint, egyedül ő volt képes felfogni az ég akaratát, és az ingyen-kegyelmet gyakorolni, mely ismét a másikért való lét sajátos vonása. Úgy tűnik, Kölcsey sem tudta, kik is vagyunk és délibábos képekbe, ráadásul amúgy is barbár „ősébe” kapaszkodott, hisz láttuk az Egy éjszaka a múzeumban c. filmet, mely megmutatja Atilla igazi dilettáns, ősemberi, barbár mivoltát. Remélem, érezzük az maró iróniát, melyre csakis a helyzet súlyossága ad okot.

Kölcsey nem csak őseivel volt tisztában, hanem a magyar közjog akkor példátlan aktualitásával és másoknak teljesen érthetetlen misztériumával, amikor is így beszél nemzetünk Szent Koronájáról: "Szentnek nevezik a koronát, mert a legszentebbnek gondolatát köték hozzája: gondolatát a szabad nemzet egy testbe foglalásának, gondolatát az egyesült néperőnek, mely ne csak idegen bitorló, de egyes honfiak féktelensége s hatalomvágya ellen is bonthatatlan gátat emeljen."

Azaz egy olyan Isten adta, Mária-Boldogasszony fején lévő örök egység és önvédő hatalom, mely meggátol minden nemű nemzeti és önkényúri machiavellista, római mintájú, élősködő hatalmat gyakorolni ebben a megszentelt egységben. Ennek a szellemisége itatja át történelmi alkotmányunkat, és ennek köszönhetően volt életképes abban a helyzetben a magyar nemzet Mátyás királyunk halála utáni keresztútjárás lépteiben.

Órákat tudnék beszélni szavaim alapos megalapozása érdekében, de inkább népmeséink üzenetére hivatkozom: Aki nem hiszi, járjon utána! Így e helyzethez alkalmazkodva, most is magyarságom egyik kincsét veszem elő: nemzetem nevének bölcsességét. Magyar, magar, mag-úr. Magokat adok át, melyekben szellemi, lelki élet lakozik, abban bízva, hogy az előttem álló szívekben lévő magyar ősöket hordó vér ezeket befogadja, és immár Lélekben, Önvalójukra találva sarjad ki Önökben az emberség, amit évezredek tanítása Lelki Nemzetté összefonódva von össze. Félre értés ne essék, nem arról van szó, hogy a magyar makulátlan, hibátlan példány, hanem arról, hogy műveltsége, lelkülete, őseinek bizonyos tettei, nyelve tanítása alkalmas arra, hogy belőle az Új Ember nőhessen fel, nem a többi rovására, hanem csakis értük! Ezeket mind megértve és élve, ámbár bűneit, hibáit nehézségeit (de nem csak azokat, és nem hamisan tákoltakat!) bevallva, ezeken felülemelkedve találja meg az utat, az Új Földhöz, a megbékélt, teremtő életminőséghez.

Fiatal vagyok, de egy olyan sarj, melyet nemzedékek magas rendű tanítása, ősi, szívós, állhatatos, önvédő ereje és az nagybetűs Igazság felé folyton törekvő indítatás itat át egy célért. Hogy Lelkem egyszer felnőve, ebből a magból kisarjadó Életfa lehessen, egy Égig érő fa, melyen utódaim felkapaszkodva, koronájában egy megszentelt, Égi Honba érvén, és a Földre tekintve, a Kárpát-medencét és a benne élő Magyar Lelkek test-vér-is-égét lássák, akik a teremtett világ jobbításán munkálkodnak.

Tavasz van, testem ifjú, időm, ha megadatik, még elég, így tehát Petőfi szent szavait batyumból, mint életfák, virágzó keresztfák magjait adom át, kedves Magyar Test-vérek:

Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek
Az emberiségért valamit!
Ne hamvadjon ki haszon nélkűl e
Nemes láng, amely ugy hevit.

Láng van szivemben, égbül-eredt láng,
Fölforraló minden csepp vért;
Minden sziv-ütésem egy imádság
A világ boldogságaért.

Oh vajha nemcsak üres beszéddel,
De tettel mondhatnám el ezt!
Legyen bár tettemért a díj egy
Uj Golgotán egy új kereszt!

Meghalni az emberiség javáért,
Mily boldog, milyen szép halál!
Szebb s boldogitóbb egy hasztalan élet
Minden kéjmámorainál.

Mondd, sors, oh mondd ki, hogy így halok meg,
Ily szentül!... s én elkészitem
Saját kezemmel azon keresztfát,
Amelyre fölfeszíttetem.

Tisztelettel és áldással, köszönöm a meghallgatást a BFF-nevében!

 2020.03.04.