Az emberek előbb-utóbb itt is megszokják majd, hogyha minden nap bejön. Ez jutott eszébe, amikor a pénztárosnő csodálkozó tekintetét érezte magán. Igen, ő már megszokta ezt. Feltűnő jelenség. Száznegyvenhat magas, púpos. Huszonnégy éves, de legalább harmincötnek látszik.

A púp öregít, ezt már tizenhét éves korában megállapította. Az emberek megszokták nézni, lám ez a pénztárosnő is a lehető leglassabban adja vissza a visszajárót, hogy nyugodtan szemügyre vehesse. A pultnál ugyanígy lesz. Mindenütt így van.

Tizenkét óra a kocsma szinte üres, csak a törzsvendégek iszogatnak. Miután megkapja, a féldecijét a sarokba húzódik, mintha ott kevesebben látnák. Idegen helyeken mindig így tesz, pedig a tekintetek ide is követik. Legalább tizenöt percbe telik, amíg visszaáll a megjelenése előtti állapot. Nem tart sokáig, újabb vendégek, újabb tekintetek. Ezek az első betérések a legnehezebbek.

Önszántából sohasem cserélt volna kocsmát, de amibe eddig járt átalakítják, önkiszolgáló éttermet csinálnak belőle. Egy hétig nem ment sehová, de már hiányzott neki ez a zsongás. Az otthoni csönd mintha késsekkel szurkálta volna. Ami másnak felüdülés, az neki kibírhatatlan. A gyerekkora is más volt, mint a többi egészséges gyereké. A rokkantak gyerekkora mindig más, rosszabb, ez nem újság.

Vannak pillanatok, amikor a rokkantak igazságtalanok. Támadnak, úgy ahogy ő tette. Hány éves is volt, tizenkettő, mikor szemébe mondta az anyjának:"Minek szültél meg? ". Megbánta, igazságtalan volt, de a tényekbe nehéz beletörődni. Ő már belenyugodott. Elfogadott mindent. Néha úgy él, hogy csak van. Önszántából sohasem ismerkedik, hagyja, hogy szánják, esetleg szeressék. Anyagi gondjai nincsenek. Szülei meghaltak, s amit ráhagytak az több mint elég.

Volt szerelmes is, de a rokkantak az első csalódás után már nem keresik a szerelmet. Két lehetőség kínálkozik, vagy megszeretik őket, vagy magányosak maradnak. Sokat olvas, az egész magyar irodalom a kis ujjában van. Mégis nyugdíjas, rokkant nyugdíjas, nem is vágyik többre. Magyarországon kevés a rokkant költő, de ez így túl relatív. Minden rokkant: költő, mert csak így bír élni.

Ez igaz, csak a definíció hiányzik. Ki a költő? Aki rokkant, megszokta a magányt, ha verseket ír, ritkán mutogatja.

Az órájára néz, majd lehúzza a féldecijét és haza indul. A buszon egy gyerek átadja neki a helyét. Éppen visszafordulna, hogy megköszönje, amikor meglátja, hogy aki átadta a helyét az olyan tizenkét éves forma és púpos.

1983