Az angol realizmus a századfordulón úgy kerül a legijesztőbb feledésbe, mint valamiféle fehérnemű a szennyeskosárba.

Mintha az embereknek elegük lenne a valóságból, a gyártelepek ijesztő realizmusából, a londoni utcák és külvárosok bűzéből, a szalonok szivarfüstös nagyképűségéből, a politika mindenütt jelenvalóságától.

A költők visszafordulnak a múlthoz, amit már a romantika másodvirágzása idején Tennyson meg is tett. Aztán Yeats költészete fordult el a hétköznapiságtól, s énekelt a rég feledett dalnokok hangján a nagyon is hamar elfeledett korok dicsőségéről.

A XX. század fordulóján Wells marslakói támadtak a Földre, majd Időgépének magányos Utazója hagyta maga mögött a száraz és unalmas angol társasági szokásrend és külvárosi élet rideg valóságát.

A valóság, mint valami szitokszó, keringett az irodalmi szalonok hangulatkulisszái között, amit az akkor élő emberek fölényes undorral és némi szarkazmussal ejtettek ki.

Ennek a kornak a legkülönlegesebb regényei az úgynevezett csodaregények.

Ezek a szenvtelenül és mindenféle magyarázkodás nélkül elmesélt meghökkentő történetek az angol humor üdeségéből, ugyanakkor egy unalomba fulladt korszak semmitmondásából táplálkoznak, s lesznek szellemes, könnyed, nagyon is mulatságos irodalmi kacatokká.

David Garnett Lady into Fox című híres regénye egy rókává változott feleségről szól, akit férje nemcsak puszta lojalitásból, hanem házastársi hűségből tovább szeret. A róka azonban elhagyja férjet, családot alapít egy hírmókával, majd visszatér korábbi férjéhez a kicsi rókakölykökkel, akit a férj nagy szeretettel nevel és gondoz. A rókaasszonyt egy nap kutyák tépik szét. A férj nem esik kétségbe, újra megházasodik, és boldogan él tovább.

John Collier Majomfeleség című regényében egy angol fiatalember egy jól nevelt angol hölgy helyett egy afrikai csimpánznőstényt vesz feleségül, s ahogyan Szerb Antal írja: „…rájön, hogy nagyon jó cserét csinált”.

Talán a férfiak ebben a korban a házasság konvencióvá vált formái ellen lázadtak fel, a feleséggé vált nő otthonülő csecsebecse-jellegét tartották nevetségesnek, s ez a neofrivol hangulat szülhette meg ezeket a regényeket, melyeket már csak azért is érdemes komolyan vennünk, mert ekkorra már megszületett Spengler Untergangja és Weininger Nem és jellem című hatalmas műve, s túl volt már a korszak a Nóra-problematikán és Strindberg nőgyűlöletén.