Barátaimnak, Jucusnak, Zsoltinak, Csabinak
„Nem mindig lehet megtenni, amit kell,
de mindig meg kell tenni, amit lehet.”
(Bethlen Gábor)
Kényszerpályák égövében, az öröklött jóság idején,
Túlélő Művészetek Völgyében, újra Kőbánya szívében,
hol nem jár kéz a kézben a Rend és a Fény, s nem
kíséri ember az embert műtétek előtt, s azután sem
hétköznap délelőtt, s a szabadságvágy rázza bilincseit,
ahol mind egymásra maradunk, s egymásra számíthatunk.
Mert méltatlanságba ver a fájdalom, s megalázó kínok
közé szorul az idő, új vitorlát bont folyton a rongyosodó
gond-szélmalom, s Don Quijote naponta vívja itt harcait.
Nyílt tengerre fut az éj, s kóbor hold oson színváltó felhők
között, s járóképtelenné váltak a magány nagy harcosai,
akik már nem félnek, s nem remélnek semmit senkitől.
Amit tudunk, s amit lehet, megtesszük újra és újra,
s ez a küzdelem napjaink átfonja Kőbánya szívében.
Bokrosodó gondjaink istrángba fogva, ellenszélben is
dalolón dacolva, vezeklő csuhában, lélekáradás havában,
„mert szükség tinéktek újonnan születnetek”, örökké,
mindennek ellenére, lélek-épen, Kőbánya szívében.
2024-05-20 Pünkösd hétfő
| 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
