Menj! Ránts egyet sorsod láncán, s ki előtted van, lökd el! Menj! Haladj! Érkezz meg térddel vagy könyökkel! Az ég már nem hajlik a földig, s ki úton van, néha megáll, ki térdel, elütik könyökkel, s helyet messze az égtől talál. Tompuló életemet, mint merész hegyet a lusta köd befödte, ki könyökével evezett fel, le kellett térdelni előtte. Már nem hiszem, hogy az Istentől kell kérnem. Adott! Csontjaim fegyverek, van könyököm és térdem. Menj, hagyd a láncod, ha kell, hát tépd el! Ha könyökkel nem megy, menni fog térddel.
|