Elhallgatlak egy darabig...
Talán kitart a pohár borom, fényében ragyog az alkalom: ülsz velem szemben,
szemelsz borsót,
csupaszolsz magot, fosztod színétől a lényeget.
Majd kérdezel, és rögtön adod a választ. Én mit felelhetnék? Kezem egy bólintást támaszt, és töltök még egy keveset.
Bosszant téged a pohár,
dühít minden. Az abrosz gyűrődik,
esküre kötöz a csendem, megidézett végzet köröz a konyha mennyezetén, a rádió is elhallgat a hűtőn.
Hangod égetni készül - bőröm egy korttyal
előre hűtöm.
Fekete szavakat dobsz elém az asztalra, a néma ravatalra.
Istenem! még az is lehet, mind igaz! De látod, így lesz tiéd a gyász, és marad vigasz nekem belőled. Mert meghallottam, amit más meg nem ért: lényegtelen után jajdul a lényeg, az ünnep küzd a hétköznapokért.
2004 |