Tonika
Már hosszan ég az éjben a szénsötét, S az Androméda szép szeme folt titok, fátylak között a hold veti fény övét, s magvain áll a diófa amott.
Embernyi nyár került odakintre most, a perseúsi fény mi picurka láng! ablakba dől a gondolat - esti poszt lobban, üveglenyomatnyi magány.
És őrzi majd az álmot a szénsötét, az Androméda szép szeme is marad, rostok között a fény veti majd övét, és hasadás neszel ősz fa alatt.
Szubdomináns
Hosszan lobban éjfeketében Mélykék szépség - esti világ Fátylán átlát holdanya éppen s vén fám némán magvakat ád.
Ősz lép, s ősz lop rozsdavirágot, Él itt áldott hősi parány, Homlok pontok ablakon ülnek s csurran-cseppen gyáva magány.
Domináns
Az őszi fény ez éjjen is oly csodás, az Androméda fenn, magasan ragyog, a hold meg ím, a fátylas íven, éppen a kerti dió felett jár.
Ma elszaladt a nyár. Menekült, ahogy szaladt az év is, évek is egyre túl az ablakon, s merengve nézem: nyomvonalukra aszott levél hull.
Az éjszakát takarja az álmom is. A megmaradt egy. Éberen ülsz te majd, s megőrzöl égető parázson, míg a mag újra kisarjad ott lenn.
2009 szeptember
|