Gyöngyös Imréhez
Wellingtonban az ősz, mondd, milyen illatú? Termelné a gyümölcsét a fa, vagy virág- díszekkel borul utcára a szép idő, s mint bámész gyerek, égre gyúl
fecskék villanatát lesve, megihletett vágyódás közepettén: nicsak, isten él! és míg fenn ama szárnyakra kap, itt a szél sarkantyúja a föld szügyén
csattan, mint a nap égő tüzek oldalán, míg nyárfőn a sugár karba ölelve lép - lángnyelvekkel az ősz kap mifelénk, s levél hull majd mindnek az ég felől.
Mégis lásd, ezen ősz tűzbe virágzik ott, míg itt fagyba kerül lassan e túlvilág... Kérem még hited! elhűlhet a szó, hacsak író szép kezed nem segít! |