Őszelő, a kerteken már béke,
Dús arany, a rozsdás nyár emléke.
Napnyugta, szelíd tánc, halkuló ének,
Zászlóként lobognak kihűlő fények.
Esdeklőn bámul rám a feldagadt nap,
Lúdbőrös kútvizek halódón csobbannak.
A hallgatag alkony rossz szívét kitárja.
Rámordul a kora ősz lehangolt gitárja.
Kegyes fény virágzik a lepkeszárny jégen.
A házakat ellepi a hófehér szemérem.
Az alkonyat vért köpköd, felizzik a lábnyomom.
Esteli fények szépülnek a lányokon.
A falvakat megüli a hidegkék bánat,
Szelíd vén cipeli a kopott rossz kannákat.
Tetőkön az este fényeket ácsol,
Utcákon ezernyi gépjármű rikácsol.
Láncra vert kutyaként fényt ugat a hold,
Mécsesek lángsora sírokon haldokolt.
Lábait a csendes est a hegytetőkre rakja,
Leomlik a nehéz ég bronzfényű salakja.
Az esti szél a szúnyograjt az ég alá írta,
Elámult bús dalán egy halódó pacsirta.
Megreccsen a vén kutya rozoga ólja,
A komor est a bokrokat két kézzel paskolja.
Az éji szél szuszogva lombokat kergetett,
Hajnalfény lepi el a vénülő kerteket.
|