Az utcákon még esővíz fut, és sűrű a sár, vastag a piszok. De a kerteken, mint rézfúvósok, felbúgnak a nárciszok.
Trombiták és aranykürtök idefújják a tavaszt; boldog erdők zöld homályán aranyfényű forrást fakaszt
áprilisnak szent békéje, s virágtűzzé lobbant ezernyi fát; domboldalak kéklőn égnek, mint gázlángfényű lomha fáklyák.
Dagad, hízik, s szétárad már ezer patak, s száz folyó, és szállong már a milliónyi pitypanggömbű léghajó.
Csak én állok meg néhány percre, s fölöttem a vágy, mint füstcsík, leng, s múltam, mint egy vízbefúltnak, sápadt-szürke képe - feldereng.
|