(Csavargó dal)
Hosszú volt az út, vitt rajta a láz, két dolog vezérelt: a csavargás s a vágy. Perzselő nappalok, és forró éjszakák emléke elkísér, ha indulok tovább.
Hajam fújja a szél, fürtjeim repülnek, vidám nótám ágán mégis fogoly szavak ülnek…
Egyedül vagyok, nem vár rám család, nincs gyerekzsivaj, nincs asszonyszájalás, csak néhány jó barát és ivócimbora néz ki az ablakán, ha hangomat hallja.
Jönnek a barátok, jönnek szépen sorban, lábnyomukkal írnak múló emléket a porba.
Homlokomra lassan ráncot ver az ősz, készíti a számlám már az Égi Csősz, gyertyákat gyújtsatok - majd, ha elmegyek, nyugtalan lelkemre így emlékezzetek.
Vörös rózsák testén véres lábbal járok, testemben kinyílnak lassan a fekete virágok…
|