Most e komor őszi est megállít,
olyan, mint egy vérző ínyű beteg,
ki csoszogva jő, aztán méláz egyet,
s kinek keze hideg és reszketeg.

Vagy mint pap, kit arany áldás éget,
hogy borús éltét végigküzdje,
de a tornyos hegyek fölött leng már
az őszi ködök tömjénfüstje.

A rossz bánat még idekongat,
madár sikong, mint  anya, ha szül,
amott egy vén, itt egy gyermek arca
szelíden arcommá lényegül.

A park is sötét, halotti maszk,
egy ágon levél libben, hullni rest,
míg fölöttünk már eső ágál,
gyászos az is, mint ez októberest.