12 év – 12 szonett 1999 -2010
5.
...Anya, emlékszel a pusztító évre, mikor a föld is megrengett alattam? Rettegve éltem, sírtam szakadatlan, - egyedül te buzdítottál reményre.
Én, félholt, kibe hálni járt a lélek, kinek jövője mély szakadékba hullt, fantom, ki némán és ijedten lapult, és csak annyit tudott mondani: félek.
Pedig Buda befogadott és hű volt, oltalmazón dobta felém a fátyolt, ha sétáltam a nyári Hűvösvölgyön:
itt a fák hűs árnyékát kaptam kölcsön. Test és ész még itt is őrizte terhét: kértem, s nem kaptam Isten segedelmét.
Budapest, 2010. október 7.
|