Ma nem lenget zászlót a reggel,
a temetetlen fekszik itt
homlokába lőtt üreggel.
Néhány öszvértank döbben itt a tájba,
csak a füst leng még a Duna felett
elmélázón… fájva.
Haláltáncot remeg fel a por,
majd sárrá veri árnyát a zápor,
halottak isznak még belőle,
anya húzza gyermekét, s elmereng,
- mégsem akasztva, csak lelőve
feketül karjába bordatört szép fia…
„Szépen halt, ha már meg kellett halnia…” -
szól fölötte üres vigasz…
„ Igaz… igaz …” -
mondják mások,
majd elviszik a holtat,
s a fogdaudvaron egy őr a
zsebekből kipakoltat
karszalagot, imakönyvet,
históriánk imakönyv lett,
ahogy himnuszunk és köszönésünk,
s falainkba rovást vésünk,
hogy rabok lettünk ezer évre.
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
