Gyönyörű, tavasz-ízű szombat délutánon a lányom alszik rebbenő pillával, s látom, megmoccan bal keze - mintha legyintene - talán vitába szállt, talán szólt az ő istene,
de mintha elfáradna, keze vállára bágyad, álmodik; figyelem, amint a fény szétárad, s arannyal szövi kékesre mélyfekete haját: nincsen nála szebb bármely’ moziplakát…
Harminc év alól most fölbuzog sok emlék: hisz’ tegnap még gyermek volt, és nemrég a láztól féltő aggódás sistergett szívemben, később a vágy, hogy boldog révbe érkezzen.
Felnőtt. És most itt alszik a régi pamlagon, verset írok, elmélázom, nyitva az ablakom, alkonyodik: felgyúl Pasarét ezer lampionja. Felébred a lányom, s karját nyakamra fonja.
Budapest, 2012.április 28. |