Ékes Agáta, arany madaram, neked írtam e verset, hogy deli szépséged csupa hexameter bizonyítsa, és a tünékeny idő suhanása örökre megálljon... Tán nem is ember volt, aki szült, hanem isteni nászból még maga Aphrodité nemzett ide, erre a földre, hogy - dicsekedve nekünk - kimutassa olümposzi voltát! Bájaidért esedez remegőn a nap is meg a csillag: náladnál gyönyörűbb szerető nem volt Szemelé sem! Tested a dús, kegyes ég adománya nekem, köves ékszer: tündökölőn, pazarul szikrázva nyilazza a fényét... Ívelt homlokodat bronzbarna hajad koronázza, mint a királylányok fejeit gyöngyös diadémjuk. Bűvöletes csoda két ruganyos melled kicsi gömbje, és a hasad homorú szerelem-csészéje, a köldök! Rózsaszirom keze volt Éósznak is, ámde, ha látná karjaidat, tudom én, hogy irigyelné simaságát, s tündérszép Helené vágyná a nyakad puha selymét! Lábaid, Akropolisz görög oszlopait felidézve, elragadóan kecsesek, finomak és álombeli karcsúk... Ágota!Gerle-szavú múzsám, a gyönyörben a társam, míg ragyogó szemeid sugarával a mennybe varázsolsz, úgy hiszem, érted akár a halálnak a kínja se fájna...
1941- 1994
|