Egyszer megsejthettem az egek kékjét
és hogy a gyöngyvirág csöndje mit jelent.
Utam lett az a néhány kurta fényév,
hogy pár kacat közt lássam a végtelent.

Templomom voltál, hogy bűnös lehessek,
benned magamért mormoltam száz imát.
A gyümölcs - amit már régen megettek -
jobban bódított, mint bármely ópiát.

Lakhattam messzi, egy idegen házban
és mégis izzó tűzhellyé vált szavad.
Mert féltem fázni ott, ahol csak láz van,
otthonom leégett a parázs alatt.

Álltam egy hídon - ugyanaz a híd volt -,
a Napot vágytam, de csak sötét éj lett.
Alattam a mély, fölöttem az égbolt;
így repülnöm kellett, hogy földet érjek.