Ajtót nyitok s magamba lépek, szobámban csönd van, épp hallgat a múlt. Foltos falhoz simul a lélek, ahol a festék már, itt-ott fakult.
Papírlapok, levetett láncok, halovány képek, sok törött keret. Szekrény mögött egy fáradt látnok, s álarcát tartva egy megunt szerep.
Vágyak s álmok rendetlen rendben, s helyére téve az összes pohár. Itt vagy Te is, a fátylad lebben, s közös a párna az ágyon, mi vár!
Az ablak zárva, kopog a fény, gyakran jön erre, hisz' nagyon szeret. Övé a kulcs, a zár az enyém! Szétárad bennem, és úgy nyit teret.
Szemem nyitom, kilátok innen, maradni vágyom, meg van mindenem. Szívemben ott él fénylő kincsem, s lelkemben lakik az én Istenem!
|