A balkonok korlátjain még ott csüng a nyár, s a fák tövében fürge fények kergetőznek, de hallani már zörgő lépteit az ősznek, amint a tóra alkonyatkor inni jár.
Hűvös szelet lehelnek a hallgatag hegyek, s a kályhát már gyakran begyújtom éjszakára. Mikor a víz felett, mint füst, kering a pára, a varjak károgó hangjára ébredek.
Hiába, rajtam enyhe borzongás fut át, a természet szemére nem vetek hibát. Most ősz lesz, majd abban keresem a szépet.
Mert mindegy, ölel-e forrón, hozzám bújva, vagy csak fagyot simít az arcomra ujja, a Földön nincs nagyobb csoda, mint az Élet. |