Milyen szép vagy, mikor a lomb
virul, s az ősz puhán jön el;
akár a láng, sárgán hajlong,
s ahogy a fény, lágyan ölel.

Ősszel a szád a rőt levél,
s ujjad kegyes, karcsú mecset.
Imádság, mit megmentenél
s ikon, mihez nem kell ecset.

Milyen jó vagy, mikor a lomb,
frissen vidul, s az éj közel.
Minden puha, sötét a domb,
s minden, ami van, téged ölel.