A nevünket kaptuk, s hordoz ősi átkot,
vérünkben ég még ezer év remény,
virágokba mártott szemünk alatt ráncok,
talizmán angyalt ég a szemfedél.

Sebekkel gyászoltunk, s oldódtak remények,
hétágra font napunk halálig elkísér,
kardtól keményedett marka a tenyérnek,
nem üt már, csak alamizsnát kér.

ha már nem hallasz, tudod, elszállt a hangom,
kabát gallérra dér száll és kötél,
az asszony sírdogál, és búcsút int a gangon,
hiába várja, haza sose tér.