I. Elnyargalt április, Pengő szélben verdeső szívvel. S adósai vagyunk mind, akiknek Játékos kedvét messzire vitte, Zökkenő időnkkel zörögve, Egy álmatlan éjjel.
II. Akácözön omlik, mézelő Virágtól roskadnak az ágak. A természet mindenkoron Újjáalkotja önmagát. Bármit tervezhet, szervezhet, Tehet az ember, az nem tart Sohasem egy óránál tovább.
III. Sok eső hullt, szakadár Szelekkel együtt nő az égig A zöld elhagyatottság. S fuldoklik benne a május. Szívre szakad sziromeső, Föld sarában gesztenyeág, Bakancsosodik az idő.
IV. Meggyfavirág szirom-szőnyeg Lábad alatt. Szomorúfűzek Sárga-fehér glóriája sötétlik A kék-fekete ég kapurácsán. S az üvöltő orkán ölében Ájultan hever a délután.
V. Meleg front kábít. Levedled magadról az irgalmat, Mint kígyó a bőrét, S ottmaradsz rabnak: Elve hullató, pőre, arcátlan Hedonistája, e hangtalan üvöltő, Elkurvult világnak. |