Rossz volt az éjjel – az én problémám,  
kávéhab pislog rám nagy mogorván,
olyan kelletlen indul a reggel,
morgolódok a fáradt hideggel,
a macskával a lábaim alatt,
zsémbeskedek a kemény vaj miatt,
tudja az Isten, nem jó a kedvem,
kapar a torkom, erre ébredtem…

… és mondogatom csendben magamban,
hogy a világgal valami baj van.

A zajos utcán kisebb szeméthegy,
eldobja csikkjét, aztán továbbmegy
a „mit-bánom-én”, közönyös fajta,
valami űzi, valami hajtja,
fekhetne halott a szürke járdán,
csak menne tovább, semmit se látván,
vállát megvonná – oly mindegy neki,
a csikket majd más biztos felszedi,

… s fejem csóválva suttogom halkan,
hogy a világgal valami baj van.

Körbenézek és benzingőz fogad,
savmarta erdők, szennyhabos patak,
földet szipolyoz mohó műtrágya,
rengeteg minden megy a kukába,
tiszta levegő, víz és étel kell!
Szmog van, iszap meg tartósítószer.
Mindenben érzem: a Föld haldoklik,
de alig hallják meg jajszavait,

… és mondogatom, már hangosabban,
hogy a világgal valami baj van!

Nem szólhat szavam akárki ellen,
ma csaló s hazug a feddhetetlen,  
kapukat zúz, mint a faltörő kos, 
s ha tiltakozol, a sárba tapos, 
lophat bármennyit, s jöhet kárhozat, 
övé lesz újra a sok szavazat, 
megtagad népet, hazát s elveket,
nagyobb áruló sosem született, 

… és ordítok, mint a sebzett vadkan,
hogy a világgal valami baj van!

Vakok vagytok tán, hé, ti emberek!
Nincsen szátok és nincsen fületek?
Hol marad az ész, hol van a lélek,
amikor mindent átjár a méreg?
Miért okoztok ily tengernyi bajt?
Ránk hull az alkony, és mit szóltok majd,
mikor az Isten egyszer megkérdi:
Mondjad hát ember… tényleg megéri?

… és így szól az Úr, ott a magasban:
Ember… Gyermekem… Vedd észre: BAJ VAN.