„A világ új háborúba fordul, éhes
felhő falja föl egén az enyhe kéket,”

/Radnóti Miklós: Háborús napló/

Doni szél, bori szél,
Sáros vérrögökön táncol,
Alélt acélon holdsugár.
Árny-menetoszlopok
Résein jajszó bukik át.

Doni szél, bori szél,
Kioldja rögből a vért,
Lélekből a láz-lüktetést.
Feszülő erek pendülnek
Még a halott homlokán.

Doni szél, bori szél,
Házak csontkazlaira
Tűzesőt okádott az éj.
Erre járt akkor éppen,
Ki mindig bűntelen élt.

Mint friss álmú csecsemő
Szunnyad anyja karjain,
Úgy élt benne az a béke
Amely már nem szűköl
Bocsánatért, s vére a testvére,

S nem rontott szózat a szó,
Amely rommá lőtt, néma
Szívgödrökön átzakatol,
Omló írótáblák moraját
Hordva szerteszét…

Álmunk zuhanó lángjai közt,
Résnyi reményünk küszöbét
Lépte az át, ki mégis visszatért.
Sorsunk tartja tenyerén
Az Isten, s fénylik az acél.

2009-2016