I.
Mint só a vízben, oldódik csönd. Szűrt, szikár szavaink mögött, gúzsba kötötten vergődő rettenet. Váratlan hír a várva várt rendről, várat magára még. Bagoly ing az ágon, s pókfonál kötélen ring a sötét. E patkány-idő, ordító fekete rendjét felemésztik a konok éj gyomornedvei.
Távolról mintha szél indulna feléd, puha macskaléptekkel, nesztelen közelít. Halk hangok zúdulása ez, mégis erőt hirdet neked, ki magadba bújva élsz, s meghallod csended mélyén az intést: ne félj! Reszketve nyúlsz e szó után s korai éveid érintései énekelnek feléd Odaátról. Mint vízben a só, úgy oldódik csöndedben e furcsán ordasodó béke-árny.
II.
/Állok e ránctalan, szivárvány- őszben veled./ Abszolút ősz. Csönd és harc. Nehéz üzenetek érnek utol mindenünnen. Ahogyan vörösen fogyatkozó holdak, súlytalanságba vesző hit-lufik lebegnek megsarcolt életed felett. Inognak a tévedhetetlenek, s dadog a világ. az áradat elindult, s egymás sarkára hág. Szivárvány-őszben szétszéled szédülten a csöndben oldott béke, mint a pókfonál.
III.
Abszolút ősz, halk hangok zúdulása ez. a ház-haza befalazott ablakai megett, odabenn, odvas vakolat hullik sötéten, s fekete fény mögé bújik hallgatagon. Odakünn október szivárványa zörren fázva a térdig hulló hajnali dérben. Botlik a csönd, s a pirkadat megremeg. vadászgépek húznak el a házad felett.
IV.
Abszolút ősz. A vándor új útra tér. lebomlanak a sátrak, s üdvözítő igék Meghallásáért küzd a szív. Kimondott szóban kibomló távlat, s a tett nem áll meg önmagában, ha nem segíti még tovább felebaráti kéz. Csend és harc. szivárványos, október végi látomás: Ránctalan, tisztán kimondatik az igaz.
2015-10-30
|