Kizuhanunk lassan ebből az évből.
Körtáncot lejt a hold, mint a szatírok
a HÉV vonalán, mikoron a nemzeti
érzés az utcákról kiszorulván stadionokba
préselődött, s izzadó lobogók erdejében
valami tűnt nagyságról elmélkedett.
Azután ez is véget ért, s új zaklatók járják
a vonalakat, tért ölelő közönytől ittasan,
hideg fejjel, arcátlanul.   
A mérgezett, drága lét csontig kifordult
arcát hiába mutatja feléd, szegődő szavad,
mint korbács veri a hátad közepét.
Esztelen vadorzóként járod napjaid rengetegét,
s mint rongyos Pilátus folyton mosod kezeidet,
látni sem akarsz mást, csak amit mutatnak neked.
Árnyékodon átlépett, s az áramlatok tengelyén túl
suhan az idő mozdulatlanul, s karjaiban
reszket, vacog a való, s a porló jelen hatókörét
már meghaladta minden fájdalmas veszteség.
Sóhajt a nedves avar az enyészet havában:
ha így sietsz, biztosan odaérsz…

2019-11-18