Julcsinak
Tavaly, tavalyelőtt, évszázada már, mielőtt alámerülnénk az idő archaikus mélységeibe, tűnődő töredék, résznyi egész, egésznyi rész: honnan, hová juthatunk el így, ahogyan vagyunk?
És belemegyünk a sötétszemű, aranyhajú őszbe, tegnapi szédületben, szemben az októberrel, rőt évek, feledhető nemzedékek után, a sáros utak is újra szépek, mert életünk emlék, s emlékünk élet,
s a mű, hogy vagyok törődötten, szárazon, nem sírok, nem siratok, csak a nevedet mondom: még itt vagyok.
2020-10-11
|