Barátaimnak
„Kisfiam, csak az első száz év nehéz, utána már sokkal könnyebb lesz."
 /A nagymama gondolataiból/

 
Most, amikor a Gondviselésre bízattunk,
hogy kezdene velünk valami épet végre,
s lassan tisztába jövünk a szavak jelentésével,
érezve mélységes mélyüket, és oly erővel hallgatjuk el
őket, s  érjük be kevesebbel, ahogyan az igazság ránk eső
része morzsolódik a földre a puszta lét igája elé.

Amikor a tisztes, ősz hajú nénék és apókák is az utcára
kerülnek, s könnyedén odavetett félmondatok között
bukdácsol a tönkrevert lélek, míg végleg ködbe fullad
s elenyészik a november, amikor ellepnek minket a gépek,
s nem akarnak kitisztulni a képek, amikor árnyat lopnak
a fénybe, s velünk játszanak kisded játékokat, láncra verve
a hajnal kutyáit, s kihajóznak a zátonyok is az éjszakák
tenger-magányába, ahol a gyűrt szélű habok fordulnak délnek.

Amikor tiszta bizonytalanság költözik beléd, s nagy rendeket vág
a kaszaél, s elhullik mind, ki még ölelésre várt, és tétova csöndek
mélyén kóborol az ég, szépségét széthordja minden  koldusivadék,
és amikor a hadra éhes, rekedt torkú vándorok az úton érnek,
s kivirágzik kezedben a  türelem rózsaága, s felmagasodik
a pillanat benned, s hirtelen emlékezel, hogy mennyire szerettek,
s végre otthonra leltél, mikor testesedő vágyad átváltozott szeretetté,
és a tiszta, védtelen évek zálogaként tiéd maradt az ígéret: ne félj!

2020-11-29