A lelkem súlyát válladon lemérted, magunkra zártál ajtót, ablakot; felém hajoltál, vártad, szóljak érted, miközben éned rád sem hallgatott.
Vigaszt találsz: a gyávaság merész tett. Nem kérdezek, s ha újra képzelem a részletekkel eltakart egészet, engem becsapni énem képtelen.
Csak ennyi volt: szép és felfoghatatlan; mi megmaradt: lehet felejtenem és látnom azt, úgy bújsz meg félszavakban, mint bennem épp egy baljós sejtelem.
(megjelent az Előretolt Helyőrség internetes oldalán)
|