Megdördül komoran az ég, és átmenet nélkül ma még lezúdul a zápor; részegen issza majd az út, a tér, a park s a szökőkút - eső adta mámor. Felnézek: lesz-e szivárvány, varázslatos híd akárhány! Néhány csepp már koppan, hűs ital a szomjas földnek, pettyes utcák tükröződnek a zárt ablakokban. Felgyorsul minden hirtelen, táska és ing a fejeken, bújnak fedezékbe; itt még pislognak félvakon, de már kitisztult nyugaton, pár perc alatt vége. Orromban állott por szaga, ez a szag, ez kísér haza, és amerre járok, szanaszétázva a járdán hevernek elhagyott-árván az akácvirágok.
|