A fal színes, szép, tervezett a látvány,
ki megfigyel, átlát az ablakon.
Rég nem merengsz a furcsa árnyak láttán;
lent díszletek, fent műanyag plafon.

Csak bólogatsz, kezed zsebedbe mélyed,
kérdezni mersz, a rendszer válaszol.
Illőn köszönt szerepre szánt személyed,
kiint feléd egy izzadt maszk alól.

A tükröt féled, túlmutatna rajtad,
lámpád köré képzelsz pár csillagot.
Azt gondolod, épp úgy lett, mint akartad:
veled marad, mi eddig ringatott.

Emlékeid időnként felkavarnak,
elméletekkel nyugtatod magad.
Bedőlsz egy aljas, gyártott képzavarnak,
mert elhiszed, csak így lehetsz szabad;

s hiába hát, hogy mindened feladnád,
akármihez kevés a sóhajod,
talán, ha majd valódi éned hat rád,
s még lesz miről s miért lemondanod,
lelkedre zárt szobád lebonthatod.

(megjelent az Előretolt Helyőrség internetes oldalán)