Hiányodat Krisztus-keresztként cipelem
magány-korbácsok csattognak feketén
annyira néznélek hogy fáj már a szemem
egy cédrust látok de az is csupa vér
Hiányodat Krisztus-keresztként cipelem

Szelek fúvogatnak fekete fuvolákat
csavargó csillagokat terelget a Hold
érzem ízét még az utolsó vacsoránknak
a szerelem szájából kicsorduló bort
Szelek fúvogatnak fekete fuvolákat

De Te rügyekkel ébredj mindig mint a fák
tavaszt-váró telet-sirató hittel
szívedbe másolom a bimbóhasadást
bár magány-bozótok szaggatják ingem
De Te rügyekkel ébredj mindig mint a fák

Ó sorsom nekem nem kell tüskekorona
csak Szerelmed mit a csókod belém mart
csak ez a százszor meggyötört rongyos csoda
a kohézió mi minket összetart
Ó sorsom nekem nem kell tüskekorona

Hiányodat Krisztus-keresztként cipelem
magány-korbácsok csattognak feketén
annyira néznélek hogy fáj már a szemem
egy cédrust látok de az is csupa vér
Hiányodat Krisztus-keresztként cipelem