Az este áll az utcasarkon; a tér üres, sötét a balkon. Most se vársz: a ház lezárva, mint lakatlan; s kint maradtam szívszakadtan, én, az árva. A nyári ég kigyúlva olvad. Te nem vagy itt, ki tudja, hol vagy? Merre jár a gyönge lábad? kérdezem ma, édes Emma, két szemem, ha könnybe lábad. Magányosan hiába kérdem: miért van így, miért?...nem értem! Fogva tart a tört bilincsem, hisz varázslat bíztat, áltat: visszavárhat ő, ki kincsem... |