A holnapot ma itt hagyod, kövekbe égett fényed. Hiába őrzöm csillagod, nem látod, el nem éred.
Elhullasz, mint a rőt levél, a semmi csüng az ágon. Mi még belőled bennem él, ollóval körbevágom.
Onnantól eddig út vezet, homálylik annyi lábnyom. Kezem nem fog hideg kezet, a hallgatás az átkom.
Féllek s magamtól rettegek, itt állok talpig gyászban. Emléked, mélyre vert szegek, mit ér, ha nem vigyáztam?
Koromsötét és hófehér, a könyvedet bezártad. Minden betű a csendbe tér, se színed nincs, se lázad.
(Megjelent az Előretolt Helyőrség internetes oldalán)
|