Barátaimnak:
Jucusnak, Zsoltinak, Csabinak
Halk
szavú remény, merre jársz, hová
vitt el innen a nagyhangú szél?
Ránk sötétlő május ölén, üszkös hajnalok
élén, szívünk közelében, találkozunk újra, mint
régen, Kőbánya szívében. Gesztenye-gyertya
virágban fürdik az égbolt, zöld zuhatagban
rozsdálló orgona ég, szélesedik a szél, s korán halt hősöket
mosdat a zápor, s bőrig ázunk ismét együtt, mert oly kevés
a fény.
Mégis itt találkozunk újra, mint régen, s
rózsák égnek Kőbánya vérző szívében, mint kivérzett,
alvó csillagok, kormos, porlepte halmazok, pusztuló házak,
hazák, üzemek csillagképei; lesántult időnk itt pihenni
tér, zölden pompázó elhagyatottságunk arcvonásai kisimulnak
ezen az éjszakán, s az országos nyomor itt felejtett
rongyaira rálép a szél.
Már ezért is itt találkozunk, mint régen,
mert emlékeink velünk élnek csak tovább, s otthonra
lelnek Kőbánya megfáradt szívében a porladó pillanatok
zsámolyánál; a park padjain kornyadozó ismeretlen
életek felett vállad árnyéka, új idők régi elhagyatottsága
öleli át a leszerelt gyárakat, műhelyeket, gazdátlan ringó
hintaszékeket.
Itt velünk vénül minden, semmi sem
változott, lét-kaszárnyák odvas udvarain bokrosodó
bodzák, ecetfa lombok alá temetett mulandóság,
járdaszigetlakó Robinzonok, magányos kisállatok, macskák,
és kutyák között járok mikor az idő csörömpölve
nagyot zökken, de együtt vagyunk, mint régen Kőbánya öreg
szívében…
2023-05-16
|