Márciusi ég! Már a napot
egyre feljebb viszed,
Tűnik a tél gyomja, mint
földi gyom, mit a kapa kiszed,
Új valuta az új hét
minden hájas, zsíros napja,
Úgy jár köztünk a ledér tavasz,
mint bohém, s a napot zsebre rakja.
Hegyek másznak fel az égig,
mint a csapzott, gyermeki fők,
s kamaszodnak a zsenge magok,
majd csupaszon kelnek ki a nők.
Az erdőket még megnyúzta a tél,
s az éjbe taposta az eget,
de mag kaparász már a földek alatt,
és a reggel rőt tenyérrel integet.
Zöld lángú lombok tüzelnek
fel az özvegy vén kerten,
szétkenem az ablakon a fényed,
a tavalyi lombot leverten.
Nincs már messze, mitől
mindenki lapít és fél.
És mondogatom néha neked:
halj meg, mielőtt eszmélnél!
Mert az élet úgy kevés, ha élik,
és üszkös az elégett évek piszka,
nem kell bánni, ami jó volt,
ami vággyal is volt bepiszkítva.
| 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
