Ha a rőt fényű nyári estek jőnek,
és szelek fújják szét az ég sarát,
viszik kiömlő vérét a felhőnek,
míg házakra hullnak az éjszakák.

Fakóvá égnek a kerti lombok,
és a szél nyüszítve fúj rajtuk át,
míg lenn a görnyedt fák hada tolongott,
honnan a szem ezernyi árbocra lát.

Alant feszület, s kézen a szög,
mint féreg a fában, búsan nyöszörög,
de a fej és a test ellenáll a szélnek.

Csak a szikár hajótestek recsegnek,
és lomha fényű mécsek, mik félnek,
búsan gyúlnak, mint lángja egy ecsetnek.