Gőzölgő teáskanna, alatta lassú tűz, puha kenyér és hús a dús asztalon, a remegő ablakon az alkony betűz. Halk imával a reggelt magasztalom. A fűszálon arannyá gömbölyödő harmat, friss lepkeszárnyon száll a bodza. A fák hűs odvaiban az est hallgat s utolsó szelével a holdat feloldozza. Nem láttalak még soha szebben, mikor a nap halkan felásít és fehér ruhád lágyan lebben. Sima talpad alatt meghajlik a pázsit. |