Az első csillag a háztetőkre csöppen. Szürke, méla est koldul háztól-házig, míg bent a család békén vacsorázik. Langy-meleg száll a barna, néma csöndben.
A régi asztal roskadón terítve, rajta hús gőzöl, a serleg borral teli, suttogó ajkuk az ételt-italt felszenteli. Dús aranyban ragyog szemüknek íve.
Testüket az éjfél lágyan balzsamozza, fáradt pára suhan át a szobákon. Bölcs homlokon pihen most az álom, míg felzendül a hajnali zsolozsma.
A hűs kertben vak sötétség tapogat, az ágak közt puhán ring a pókháló. Ezüstös fénypászmák sebzik a lemálló hamuszürke, vézna pajtafalakat.
Ájultan zsibong az árnyas távol és habzó füst-ködét lassan elereszti. Az apró falu némán reszket a messzi, vagtató éji vonat tompa sikolyától.
|