Decembernek ködfinom zajában félelmeim együtt lobbannak föl az ünnepi szikrákkal: jön a szent karácsony, várjuk megbűvölten, - talán csak én, …egyedül én rettegem. Uram, ma hozzád fölfohászkodom: simítsd ki a redőt a homlokon, csald vissza a kedves-titkos fényt, mely majd az éjféllel beszél szentestén, tőlem távol, büszke fejét lehajtva egy régi templomban, - valahol… Uram, most, amikor tört árnyat vetnek már a jégkörmű bokrok, és fűszálak el nem varrt rojtja zizzen a hószínű szélben, - segíts nekem hinnem, hogy mikor kezedet imára kulcsolod, sorsomat, - mint rézpénzt -, markodba szorítod… Decembernek ködfinom zajával halk imámat suttogom babonásan mély hinni-akarással.
|